
Fotó: Tamás Attila
Egy lakóház tetőzete és a mellette levő kazánház fedele égett le hétfőre virradóra Csatószegen.
2015. december 28., 14:232015. december 28., 14:23
2015. december 28., 14:232015. december 28., 14:23
A kazánházban – a tűzoltók vizsgálata alapján – rövidzárlat miatt keletkezett tűzben jelentős anyagi kár keletkezett: a két épület tetőszerkezete a lángok martalékává vált. A tűzesetben személyi sérülés nem történt.
Mint Sándor László, a csíkszentsimoni önkéntes tűzoltó-alakulat parancsnoka tájékoztatott, hajnalban riasztották őket a lángoló épülethez. A tűz megfékezésére a csíkszentsimoni és csatószegi alakulatok mellett a csíkszeredai hivatásos tűzoltók is kivonultak két esetkocsival, azonban közbeavatkozásukra nem volt szükség, mivel a helyszínre érkezésükkor az önkéntesek már eloltották a tüzet.
Sándor László elmondta, a hivatásos alakulatot a vasúti átkelőnél tartóztatták fel, ugyanis a sűrű ködben, egy érkező szerelvény miatt nem emelték fel a sorompót, ezért várakozniuk kellett.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!