Több napot késtek a gyermekpénz, a gyermeknevelési segély, valamint egyéb szociális juttatások kifizetésével Hargita megyében.
2014. január 14., 15:582014. január 14., 15:58
2014. január 14., 16:142014. január 14., 16:14
„Az érintettek január 14-étől kezdődően felvehetik bankszámlájukról a nekik járó összeget, a Román Posta pedig január 15-étől kezdi továbbítani az összegeket” – ígérte Lukács Erzsébet, a Hargita Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség vezetője. Mint megtudtuk, a támogatást általában minden hónap hatodik napjától kezdődően utalják ki. „2014-ben az első munkanap január 6-án volt, ezért a megszokott időben a kifizetés nem történhetett meg. A szükséges összeget január 9-én utalták az intézmény számlájára, amit tovább is küldtünk a megfelelő bankoknak és a postának” – válaszolta a kifizetés késének okát firtató kérdésünkre az igazgatónő.
Sokszor két nap is számít
Többen is jelezték portálunknak, hogy nem kapták meg időben a nekik járó állami támogatást.„Sokszor két nap is számít, hozzá kellett nyúljunk a gyermekeknek félretett pénzhez is, hogy kihúzzuk ezt a periódust. Egy szolgáltató sem kérdezi meg, hogy miért kések a számlák kifizetésével, azon nyomban felfüggesztik a szolgáltatást, a Közüzemek Rt. pedig nem szünteti meg egyetlen napra sem a büntetőkamattal való terhelését a közköltségnek” – panaszkodott egy csíkszeredai anyuka.
Hargita megyében egyébként decemberben 62 692 gyermek számára biztosítottak 42 lejes gyermekpénzt, a fogyatékkal élők számára ennek az összegnek a kétszerese, azaz 84 lej jár. Az ügynökség adatai szerint a múlt hónapban közel 3,77 millió lejt fizettek ki a gyermekpénzre jogosultaknak. A gyermeknevelési juttatásban részesülő személyek száma Hargita megyében 3617 volt decemberben, a kifizetett támogatás összértéke pedig a múlt hónapra 3 millió lej. Szociális segélyben ugyancsak a múlt hónapra vonatkozó adatok szerint 3746 Hargita megyei személy részesült, összesen 870 226 lej értékben.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!