
Fotó: Pinti Attila
Több mint ezer erdélyi keresztény fiatal jelentkezett előzetesen a kedden kezdődő Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra (CSIT), amelynek ezúttal is a csíksomlyói Mária-kert, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent István Kollégiumának udvara ad otthont.
2016. augusztus 15., 15:142016. augusztus 15., 15:14
A szombatig tartó rendezvényen 1060, 14 és 30 év közötti fiatal vesz részt, akik közelebb szeretnének kerülni Istenhez, új barátokat szeretnének megismerni vagy a régiekkel találkozni, és velük együtt lelkiekben gazdagodni, hangulatos tevékenységeken részt venni és megtapasztalni, hogy öröm egy nagy krisztusi közösséghez tartozni – közölte érdeklődésünkre Tamás Barna, a rendezvény főszervezője. „Bár a rendezvénynek táborjellege van, nem arra törekszünk, hogy minél zajosabb, színesebb és szórakoztatóbb legyen, hanem hogy a fiatalok elmélyüljenek a hitükben” – nyilatkozta. A már három évtizedes múlttal rendelkező találkozót a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Ifjúsági Főlelkészsége szervezi. A rendezvény Erdélyi Krakkó néven is ismeretes, mivel a lengyelországi, július végén tartott krakkói ifjúsági zarándoklat mintájára szervezik.
A napok programjai szerint a részvevőknek lehetőségük lesz reggel szerzetesekkel imádkozni, azt követően közösen dicsőíthetik az urat imákkal, énekekkel, ezután tematikus előadásokon vehetnek részt a fiatalok, majd műhelyfoglalkozások, szabadidős, illetve sporttevékenységek lesznek. Az esték szentmisével zárulnak – tudtuk meg a főszervezőtől. Hozzátette, minden napnak külön célja van, például kedden az ismerkedésen van a hangsúly, szerdán arra fókuszálnak, hogy a fiatalok megtapasztalják Isten személyes szeretetét, pénteken pedig arra, hogy a táborozók felismerjék, ők Isten irgalmának az eszközei.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!