Kerámiák a Viszkistől

– Mostantól egy csíkszeredai ajándékboltban is meg lehet találni az ön által készített kerámiatárgyakat. Miért épp a kerámiával kezdett el foglalkozni?

– Közel 15 éve nem voltam itthon, és egy ismerősöm megkért, hogy hozzam ide a kerámiákat, amiket készítek. Azért a kerámia, mert nem volt más választásom. Abban az időben, amikor bent voltam a börtönben, ez a szakiskola működött odabent, nem volt más. Innentől kezdve lehettem volna szövőember is, ha olyan tanfolyam indul. Ez volt, és éltem ezzel a lehetőséggel. A véletlen műve. Még nagyon az elején tartok. Elég sok mindennel foglalkozom ezen belül, még keresem a stílusomat. Címerektől kezdve, padlóvázákon keresztül sok mindent készítek, amit agyagból meg lehet csinálni. Szobrászattal nem foglalkozom, és a plasztikákat sem igazán szeretem, mert nem nagyon tudok rajzolni, ezért problematikus. Ha az embernek nincs térérzéke, ugyanakkor szimmetriaproblémákkal küszködik, akkor nem szerencsés, ha ilyenekkel foglalkozik. Összességében én is egy folyamat részeként tanulom ezt a szakmát.

– Meg tud élni belőle?

– Meg tudok élni. Én nem fogok soha gazdag lenni. Valószínűleg ez a szakma nem arról szól. A kétkezi munkának nincs meg a kellő megbecsülése, éppen ezért rengeteget kell dolgoznom. Tavaly egész évben dolgoztam. 1998-ban voltam utoljára Csíkszeredában, és csak most sikerült hazajönnöm, azt hiszem, ez önmagáért beszél. Pedig azért egy rakás élmény ideköt, de egyszerűen nem volt időm, mert a megélhetés az első.

– Kommunikációból diplomázott. Vannak-e tervei ez irányban?

– Valóban az újságíró szakon végeztem, de sajnos a tudásom nem éri el azt a szintet, ami szerencsés lenne. Az a helyzet, hogy az én múltammal nem tudnék elhelyezkedni, és a mai fejemmel nem is helyezkednék el ebben a szakmában. Valószínűleg ennek az is az oka, hogy az embert beskatulyázzák, és onnantól kezdve nagyon nehéz ebből kimászni, akármilyen jó cikkeket írnék... Engem elsősorban az oknyomozás érdekel, a bűnügy, illetve a sportújságírás is valamilyen szinten vonzott, de sem itt, sem Magyarországon nagy valószínűséggel nincs az a szerkesztő, aki engem alkalmazna, épp a múltam miatt.

– A börtönben többször meglátogatta Julian Rubinstein amerikai újságíró, aki aztán A viszkis rabló balladája címmel könyvet is írt. A kötet az Egyesült Államokban jelent meg, majd magyarra is lefordították. Noha a könyv nagy sikert aratott, míg ön a büntetését töltötte, nem kaphatott honoráriumot a sztoriért. Ha újból kiadják a könyvet, ezúttal számíthat honoráriumra?

– Remélem, hogy nem fogják újranyomni a könyvet, és nagyon remélem, hogy nem fogok Julian Rubinsteinnal többé találkozni. Annyira tisztességtelen hozzáállás volt az ő részéről, hogy nem is akarok semmilyen jelzőt használni, mert nem tudnék jót mondani, rosszat meg minek mondjak?

– Milyen újra Csíkban lenni?

– Furcsa, nagyon furcsa. Ugyanakkor ambivalens érzések között „nézek ki a fejemből”. Kedd este érkeztem, és ami szembeötlő volt, hogy a fák iszonyatosan megnőttek. Ez volt az első sokkhatás, hogy ahol ezelőtt 15 évvel jártam, és szinte nem volt fa, most sok van, és nagyon magasak. A város is sokat változott, európai arcot mutat, ellentétben a régebbi balkáni állapotokkal, látok némi előrejutást és haladást minden tekintetben.

– Ha elölről kezdhetné az életét, mit csinálna másképp?

– Semmit. Én leültem a magamét, megbűnhődtem azért, amit tettem, és innentől kezdve az a mondat, hogy mi lett volna, ha…, már alapjában okafogyott. Ezt sosem tudjuk meg. Én megkaptam a magamét, leültem a büntetésemet, innentől kezdve a mérleg serpenyője helyrebillent.