Kenyerünk-e az igazság?

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A kommunizmus áldozataira emlékeztek vasárnap délben Csíkszeredában, a volt politikai foglyok Temesvári sugárúton található emlékművénél.

Iochom Zsolt

2014. március 09., 16:282014. március 09., 16:28

2014. március 09., 17:002014. március 09., 17:00

A Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetsége minden évben kegyelettel emlékezik a romániai politikai üldözöttekre, a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Mivel idén vasárnapra esett a megemlékezés, a diákság hiányzott az ünnepségről, maroknyi emlékező hajtott fejet az átkos kor áldozatai előtt. A szervezők részéről Kelemen Csongor volt politikai elítélt mondott köszöntőt, kiemelve, hogy huszonnégy évvel a változás után még mindig félünk kijönni és hozni egy szál virágot, azoknak a lelki üdvéért, akik mindenüket feláldozták. „Ma egy átkos korszak áldozataira emlékezünk, akik szabadságukat, életüket áldozták fel, hogy gyerekeiknek, unokáiknak szebb, nyugodtabb és szabadabb élete lehessen”. Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének elnöke Ilyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét szavalta el.

Nagy Benedek történész, volt politikai elítélt beszédében követelte az elnyomó apparátus még élő személyeinek elszámoltatását, bűneik felsorolását. „Történjen meg a múlt teljes feltárása és szereplőinek elszámoltatása. Hol vannak a kihallgató tisztek ezrei, a vérbírák százai, a besúgói hálózatok tisztjei?” – tette fel a költői kérdést. „Erre az elhantolatlan múltra semmilyen jövőt nem lehet építeni” – summázta beszéde végén Nagy Benedek.

Novák Franciska szavalata után a történelmi egyházak részéről Darvas-Kozma József római katolikus esperes-plébános és Solymosi Alpár unitárius lelkész szólt a jelenlévőkhöz. „Adjon az Isten el nem csüggedő szívet, hogy a vallató cellákban, börtönökben és kivégző helyeken elesett testvéreink nyomában, népünkért mindent megtegyünk” – fogalmazott Darvas-Kozma József.

Solymosi Alpár arra a kérdésre kereste a választ, hogy miért nem szólalnak meg azok az emberek, akik a múlt rendszer gépezetének részei és részesei voltak. „Mai világunkban kenyerünk-e az igazság, vagy továbbra is a kenyeret a gazság adja az embereknek? Ma is az érvényesül, az jut előre, aki hazudik, aki csal, becsapja embertársait, ezért nem fognak előállni és színt vallani a múlt rendszer zsarnokai” – hangsúlyozta az unitárius lelkész.

Az ünnepség végén a kegyelet és az emlékezés koszorúit helyezték el az emlékmű talapzatánál, a résztvevők közösen énekelték el a székely himnuszt. Ezt követően megkoszorúzták a Szentlélek utcai temetőben a csíkszeredai börtönben elhunyt női politikai foglyok emlékművét is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés