
Fotó: Kristó Róbert
Hargita megyében római katolikus vallásoktatásban részesül a legtöbb diák.
2013. március 20., 14:022013. március 20., 14:02
2013. március 20., 18:372013. március 20., 18:37
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség összesítése szerint a megyebeli iskolákban 80 katolikus, 55 református, 25 unitárius és 21 ortodox vallástanár, illetve lelkész tart vallásórákat. Az államilag elismert egyházakhoz tartozó gyerekeknek alkotmányos joguk a saját felekezetüknek megfelelő vallásoktatás – mondta el nemrég Bogos Mária, a vallásoktatást ellenőrző tanfelügyelő. Kiskorú gyerekek esetében a szülők vagy gyámok, a nagykorúak esetében pedig ők maguk döntenek arról, hogy részt vesznek-e a vallásórákon. Amelyik gyerek nem jár erre az órára, az vagy hazamegy – ha utolsó órától van szó –, vagy pedig az iskolában tölti el a vallásóra alatti időt, felügyelet mellett – közölte a tanfelügyelő. A kerettanterv szerint minden oktatási szinten heti egy óra vallás szerepel az órarendben, kivételt képeznek a teológiai osztályok. Hargita megyében hat középiskolában működik teológiai osztály is.
Vallásoktatás az előkészítő osztályokban is zajlik, a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően – mondta el a tanfelügyelő. Kifejtette, nem szigorúan felekezetinek, inkább erkölcsi nevelésnek nevezhető ez az oktatás, melynek során a gyerekek szocializációt, a keresztény erkölcsi értékrendet, a másság tiszteletét sajátítják el különböző versek, példázatok nyomán. Ugyanakkor a vallási ünnepek, így a karácsony, húsvét is nagy hangsúlyt kapnak.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
szóljon hozzá!