
Fotó: Iochom Zsolt
Idén is megünnepelték az Úr Jézus eljövetelének közelségét a Sapientia EMTE hallgatói és oktatói szerdán este a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség szervezésében az egyetem előterében.
2015. december 17., 19:362015. december 17., 19:36
2015. december 17., 21:532015. december 17., 21:53
Az ünnepség kezdetén Tamás József püspök osztotta meg alkalmi gondolatait a hallgatósággal. Feltette a kérdést: vajon a díszlet mögött meglátjuk-e az igazi lényeget, felismerjük-e a jászolban fekvő gyermeket, benne az Isten Fiát, aki eljött közénk, hogy a mi Megváltónk legyen. „A díszletek mögött fontos, hogy valóban ővele találkozzunk, rá emlékezzünk, hiszen ő számunkra a világ világossága lett. A legfontosabb célunk: Isten gyermekeinek lenni és maradni!” – hangsúlyozta a püspök. Karácsony üzenetét így fogalmazta meg: rá kell ébrednünk, hogy Isten nélkül nem sokra megy az ember. Engedjük, hogy az Úr Jézus foglalja el szívünkben helyét, hogy nekünk is olyan karácsonyunk legyen, mint a napkeleti bölcseknek, vagy a jászol körül összesereglett pásztoroknak.
Kósa István helyszíni vezető, dékánhelyettes a mai embert fenyegető kihívásokról beszélt, amelyekkel szembe kell néznünk. Megítélése szerint egy olyan korszakban élünk, amikor kultúrák és nemzetek feszülnek egymásnak. András Előd, a Hallgatói Önkormányzat újraválasztott elnöke azt kívánta, hogy az elkövetkező néhány hétbe töltekezzen fel mindenki a karácsonyi csodából, a szeretetből, és úgy csomagolja azt ki, hogy egész évre jusson, jövő karácsonyig. Tapasztalják meg az adás és a kapás örömét egyaránt.
A köszöntő beszédek után a dékánhelyettes és a hallgatói önkormányzat elnöke közösen helyezte fel a fenyődíszt a karácsonyfa tetejére. Az egyetemi lelkészség kórusa egyházi zenékből és ifjúsági énekekből állította össze zenés-verses műsorát, majd az egyetemi néptánccsoport tagjai felcsíki táncot adtak elő. Végül Csapai Árpád egyetemi lelkész kérte Isten áldását a kis közösségre és hozzátartozóikra. A családias hangulatú együttlét szeretetvendégséggel zárult.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!