
Fotó: Kristó Róbert
Közel három hónapja, hogy emberi felelőtlenség miatt begyulladt Csíkcsicsó határában a tőzeg, ami összesen már több mint tíz hektáron pusztította el a növényzetet. A Csíki-medence légszennyezéséhez nagymértékben hozzájáruló talajégést az erőfeszítések ellenére továbbra sem sikerült megfékezni.
2012. október 18., 19:342012. október 18., 19:34
2012. október 20., 22:532012. október 20., 22:53
A madéfalvi területen található Határ utcán keresztül elérhető csicsói külterületen beomlott részek tucatjaiból szállt fel a füst csütörtök délután, a tűz föld alatti terjedése jól nyomon követhető a veteményesek közelében. Az akár 60-70 centiméter mélyen is égő talajréteg tüzét hónapok óta próbálják eloltani, de a kevés víz- és csapadékmennyiség miatt az oltásban segédkezők és helybéli önkéntes lánglovagok csak időszakosan tudták mérsékelni az izzást.
Két hét szünet után visszatérhetnek az önkéntesek
Bíró Albin talajfeljavító mérnök és Vigh Ádám vállalkozó összefogása nyomán hatalmas területeken sikerült elejét venni a terjedésnek, de a több héten át rendületlenül dolgozó önkéntesek az egészségük megóvása érdekében két hete elhagyták a helyszínt. „Hétvégente több mint húszan, hétköznaponként pedig valamivel kevesebben, de minden nap jelen voltunk. A tűzfészkeket körülástuk, locsoltuk, szerencsére időközben az eső is besegített, így amikor október 5-én utoljára ott jártunk, már nagyon el volt csendesedve a terület” – tájékoztatott a szakértő, akinek szerkesztőségünk számolt be arról, hogy csütörtökön a madéfalvi oldalon ismét felerősödött a füstölgés. „Terepszemlét fogok tartani, ha szükséges, jövő héttől újra munkába állunk. Távozásunkkor úgy éreztük, hogy sikerült teljesíteni a kitűzött célt, de ha a helyszín mást mutat, folytatni kell a küzdelmet” – tette hozzá.
A Csíkcsicsói Polgármesteri Hivatal megbízottai – akiket a községbeli tűzoltók is kitartóan támogatnak – kedden jártak utoljára az érintett mezőn, ahol vízpumpával folyamatosan öntözték a forró földet, sőt, Szabó Gábor magánvállalkozónak köszönhetően egy újabb tömlőt is munkába tudtak fogni. „Már nem ég annyira a tőzeg, mint a legnagyobb szárazságok idején, de folyamatosan oda kell figyelnünk a veszélyes részekre” – közölte Lutz Levente, Csíkcsicsó alpolgármestere. „Legfeljebb csak csillapítani tudjuk az égést, a nagy havazások előtt nem lesz ahogyan megállítani” – vallotta be az elöljáró, aki jelenleg a légszennyezés mértékének mérséklését tartja a legfontosabbnak.
Sósrét – ahol egyetlen nap alatt eloltották a tüzet
Szeptember 25-én nyílt láng újabb felelőtlen használata következtében a Csíkmadaras és Csíkrákos között, az E578 jelzésű európai út szomszédságában fekvő Sósréten gyulladt be megközelítőleg egy hektáron a tőzeg, a tüzet azonban a két község példamutató összefogásának és az önkéntesek gyors mozgósításának köszönhetően néhány óra alatt eloltották.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!