Jubilált a katolikus bibliatársulat

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Bibliát olvasni kell – hangzott el a Katolikus Magyar Bibliatársulat szombaton, Csíkszeredában megtartott jubileumi ünnepségén. Immár két évtizede, hogy a négy romániai magyar  egyházmegye közös társulata azon fáradozik, hogy minél szélesebb körben terjessze a Szentírás üzenetét.

Rédai Botond

2014. október 25., 14:252014. október 25., 14:25

„Az ünnepség önmagában egy rövid program, és hamar lejár. A húsz év alatt felgyűlt lelki gazdagság azonban korántsem kevés” – fogalmazott az egész napos programot bevezető ünnepi szentmise elején Csont Ede. A nagytusnádi plébános, aki egyben a társulat vezetője is ez év augusztusától, kiemelte: a jubileum kapcsán nem árt elgondolkodni azon, mit jelent az eltelt húsz esztendő főleg azok számára, akik már a kezdetektől részt vesznek a bibliatársulat munkájában. „Mivel én csak augusztustól vezetem a társulatot, nincsenek személyes élményeim ezzel kapcsolatban. Ám ma én is kívánok részesedni abból a gazdagságból, amit ti megosztotok velünk\" – hangsúlyozta az atya a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium bentlakásának dísztermében lezajlott rendezvényen. A társulat vezetője egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik fontosnak tartották, hogy kivegyék részüket az elmúlt évek munkájából. Illetve azoknak is, akik szívügyüknek tartják, hogy életüket a Szentírás szerint alakítsák.

A Szentírás a hit egyik alapja

Számunkra a szentírás és a szent hagyományok a hitünk alapjai – ezt már Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondta az ünnepi szentmise prédikációjában. Az egyházi méltóság kiemelte, többféle Biblia van forgalomban, a „hittérítők\" pedig előszeretettel ragadnak ki részleteket ezekből, megtévesztés céljából. „Számomra az én katolikus egyházam adja a Bibliát, az egyház mondja meg, mi a Szentírás. Ami nem egyéb, mint Isten igéjének a megtestesülése” – magyarázta az egyházfő. Az érsek kiemelte, a Biblia a statisztikák szerint a legnagyobb példányszámban kiadott és eladott nyomtatvány. Ám azt már nem lehet elmondani, hogy a legolvasottabb könyv is. Véleménye szerint ezért is áldásos a bibliatársulat tevékenysége, hiszen tagjai a Szentírás élővé tételét, és minél szélesebb körben való terjesztését tűzték ki maguk elé.

A jubileumi nap további része előadásoknak, visszaemlékezésnek, az elmúlt húsz esztendő értékelésének, kiscsoportos beszélgetésnek volt fenntartva.

Két évtizedes múlt

A Katolikus Magyar Bibliatársulatot 1994. június 14-én hozták létre. Alapítói Magos Gyöngyvér hittanár és Nagy József lelkipásztor, a gyulafehérvári teológiai főiskola néhai tanára voltak. Azzal a céllal jött létre, hogy előmozdítsa a biblikus műveltséget és az apostolkodást a katolikus egyház szellemisége szerint. Mint azt tagjai vallják, a társulat célja továbbra is az, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljön a már meglévő közösségekkel, amelyek körében már élő a Szentírás, tapasztalatukkal, valamint szakanyaggal segítsék munkájukat. A munkatársi csoport folyamatos képzésére is figyelmet fordítanak. A szellemi képzés mellett a lelkiekre is figyelnek, lehetőségeikhez képest mindent megtesznek annak érdekében, hogy Erdély-szerte minél többen szívják magukba a Szentírás üzenetét, hogy ezáltal életük kiteljesedjen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés