
Fotó: Veres Nándor
Az év első felében úgy döntött a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy térfigyelő rendszert építenek ki a településen. Az erre szánt összeget ugyan elkülönítették a költségvetésből, ám a beruházásra csak jövőben kerül sor. Az illetékesek – bevallásuk szerint – más településeken működő hasonló rendszerek tapasztalataira várnak, csak ezután döntenek az eszközök beszerzéséről.
2013. december 11., 17:392013. december 11., 17:39
2013. december 11., 19:332013. december 11., 19:33
Idénről mindenképpen elmarad a beruházás, amelyre hozzávetőlegesen 20 ezer lejt különítettünk el, ezt az összeget a jövő évi költségvetésbe is belefoglaljuk – fogalmazott érdeklődésünkre Székely Ernő. Csíkszentkirály polgármestere hangsúlyozta, azért döntöttek a rendszer kiépítésének halasztása mellett, mert először a környező településeken felszerelt térfigyelő-rendszerekkel kapcsolatos tapasztalatokat szeretnék tanulmányozni. Csak ezt követően hoznak döntést arról, hogy milyen típusú kamerákat szerelnek fel, illetve milyen berendezést vásárolnak a képek rögzítésére.
A községvezető újfent kiemelte, az állam ugyan kötelezi a falvakat az éjszakai őrszolgálatra, de annak a mostani formájában nincs kellő hatékonysága, hiszen a szolgálatát teljesítő faluőr egyedül képtelen lefedni az egész települést. Ezért lenne minél fontosabb a megfigyelő kamerák felszerelése.
Mint arról már korábban beszámoltunk, több elképzelés is született a csíkszentkirályi térfigyelő rendszer kialakításával kapcsolatban: egyik szerint a község három bejáratához telepítenének egy-egy kamerát, egy másik terv szerint viszont a turulmadaras emlékmű mellett található útkereszteződésnél állítanának fel két kamerát. A rendőrséggel ezzel kapcsolatban korábban folytatott egyeztetések során is elhangzott, a településen áthaladó forgalom megfigyelése az elsődleges cél.
Hatékonynak bizonyultak a kamerák
Csíkszéken elsőként Madarason épített ki térfigyelő rendszert a polgármesteri hivatal. Az említett településen a vezeték nélküli rendszerben működő kamerákat többek között a közintézményeknél, illetve a fontosabb köztereken szerelték fel. Jelenleg tíz ilyen kamera működik, ezek között van olyan, amely az erdei utat vagy éppen a vízi erőművet figyeli. „Mindenképpen hatékonynak bizonyultak a kamerák, ám még bőven van, mit fejleszteni a rendszeren\" – osztotta meg a tapasztalatokat Bíró László.
Csíkmadaras polgármestere elmondta, előfordult már, hogy meghibásodott egy-egy kamera, de olyan is történt, hogy lopást elkövető bűnöző törte le azokat. Utóbbi esetben a cselekmény előtti pillanatokban rögzített képekkel sikerült azonosítani a tettest. „Az utóbbi időszakban tapasztalható alacsony hőmérsékletek miatt is néha akadozik a különböző eszközök közötti átjátszás, ezt a problémát is meg kell még oldani\" – jelentette ki a polgármester. Térfigyelő rendszerek egyébként immár Csíkszépvízen és Csíkszeredában is működnek.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!