Jövőre kezdődhet a temető rendezése

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nem kezdődik meg idén a csíkszeredai Kalász lakótelepi temető kibővített területének rendezése. Kicsit merész volt az idei beruházási lista a csíkszeredai polgármesteri hivatal számára – magyarázta Szőke Domokos alpolgármester a kialakult helyzetet.

Kovács Attila

2016. július 27., 18:112016. július 27., 18:11

2016. július 31., 09:022016. július 31., 09:02

Az alpolgármester szerint a jelenlegi körülmények között a tervezett beruházások közül mindegyiket nem lehet elvégezni. „A hőszigeteléses beruházások rosszul haladnak és nagyon sok energiát elvesznek. Megváltozott a közbeszerzési törvény, ez megbonyolította a dolgokat” – részletezte.

Szőke szerint a közbeszerzési törvény változása azt jelenti, hogy még olyan ütemben sem haladnak ezek a folyamatok, mind eddig. Úgy értékelte, ebből adódóan néhány beruházás nem kezdődik el idén, a temető rendezése mellett olyan útszakaszok felújításának elkezdésére is várni kell még, mint a szécsenyi, vagy a Csobotfalvához tartozó agyagfalvi.

Az idei költségvetés elfogadásakor 350 ezer lejt hagytak jóvá a városatyák a Kalász lakótelepi temető évek óta halogatott rendezésének elkezdésére. A 32 ezer négyzetmétert jelentő bővített terület rendezését négy szakaszra osztották fel, ebben az évben ennek felén, azaz, 1,6 hektáron szerették volna elvégezni el a szükséges munkálatokat: kövezett sétányok kialakítását, padok, szemeteskukák elhelyezését, a vízvezeték bővítését és  karos kutak felszerelését. Ugyanakkor fákat is ültetnek, és biztosítják a közvilágítást. A temető rendezésének következő szakaszában a kibővült terület másik részén következnek hasonló munkálatok. Ezt követi majd a ravatalozó épületének bővítése.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés