Jövő héttől nagytakarítás

Elkészült az ütemterv, amely alapján elkezdik jövő héttől a szokásos tavaszi nagytakarítást Csíkszeredában. A munkálatok ideje alatt forgalomkorlátozásra és időszakos parkolási tilalomra kell számítani.

Barabás Hajnal

2014. március 18., 17:082014. március 18., 17:08

2014. március 18., 18:002014. március 18., 18:00

Március 24. és április 10. között végzik el a tavasszal szokásos általános nagytakarítást, lomtalanítást a megyeszékhelyen. A nagytakarítással párhuzamosan karbantartási munkálatok is zajlanak. „Az akció magába foglalja a játszóterek és az utcai bútorzat, azaz a szemeteskosarak, a padok, valamint a parkolásgátló oszlopok rendbetételét. Ugyanakkor kövezni szeretnénk a lakóövezetekben, ahol sár van, továbbá hideg aszfalttal tömnénk be a gödröket, ahol aszfalt van” – sorolta Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. Hozzátette: a tavaszi munkálatok részeként már elkezdték a zöldövezetek karbantartását, a fák metszését, ugyanakkor hozzáfogtak már a forgalmi táblák festéséhez, valamint az esővízcsatornák kipucolásához is.

A lakók is bekapcsolódhatnak

„A tapasztalataink pozitívak, úgy látjuk, a lakókat be lehet vonni az ilyen akciókba. Felkérjük a lakószövetségeket, hogy szervezzék meg a lakótelepeken, a tömbházak körül is a nagytakarítást. Továbbá fel szeretnénk hívni a magánházakban élők figyelmét, hogy a portájuk előtt végezzék el a tavaszi munkákat: a sánc kipucolását és a zöldövezet rendbetételét” – mondta az alpolgármester.

Forgalomkorlátozás

A nagytakarítás ideje alatt az elkészített tervezet szerint forgalomkorlátozás és időszakos parkolási tilalom lép érvénybe. A munkálatokat akadályozó járműveket a City Parking Kft. elszállítja, ezek visszaszolgáltatása 150 lej elszállítási díj, illetve a napi 50 lej tárolási és felülvigyázati díj kifizetése után lehetséges. „A nagytakarítási akció során feltérképezzük az elhagyott, használaton kívüli autókat is, és elszállíttatjuk” – közölte az elöljáró.

Tavaly 56 autót szállíttattak el, köztük van olyan is, amelyért tulajdonosa máig nem jelentkezett. Szőke elmondta, amennyiben két-három éven belül nem viszik el tulajdonosaik az ilyen járműveket, leadják azokat a fémbegyűjtő vállalatnak. A korábbi években erre is volt már példa.

Ilyenkor ajánlott lomtalanítani

Az Eco-Csík Kft. csíkszeredai ügyvezetője, Pál Tamás elmondta: 16 munkatársuk fogja a takarítást végezni, négy speciális járművet használnak az utcákban, járdákon a porszívózáshoz, sepréshez, locsoláshoz és felmosáshoz, elszállítani a tavaszi takarítás során összegyűjtött hulladékot. A lakóövezetekben a szeméttárolók mellé kell helyezni a lomtalanításból származó hulladékot, onnan szállítják majd el az Eco-Csík munkatársai.

A hatékonyság érdekében a fanyesedéket és a háztartási lomot ajánlott az ütemterv szerinti dátumot megelőzően kitenni. A magánházak lakóitól pedig azt kérik, hogy a megszokott hulladékelszállítási napokon helyezzék ki a tavaszi munkákból, takarításból származó hulladékokat, amit a nagytakarítás ideje alatt ingyenesen elszállítanak.

Az általános tavaszi nagytakarítás az alábbi ütemterv szerint zajlik:

március 24., hétfő, 14.00–20.00 óra között Kalász negyed és Tető utca

március 25., kedd, 14.00–20.00 óra között Müller László utca és Gyermek sétány

március 26., szerda, 14.00–20.00 óra között Pacsirta sétány

március 27., csütörtök, 14.00–20.00 óra között Nárcisz sétány

március 28., péntek, 14.00–20.00 óra között Fenyő és Lendület sétány

március 29., szombat, 09.00–17.00 óra között Testvériség sugárút

március 31., hétfő, 14.00–20.00 óra között Szabadság tér

április 1., kedd, 14.00–20.00 óra között Decemberi forradalom utca

április 2., szerda, 14.00–20.00 óra között Octavian Goga sétány

április 3., csütörtök, 14.00–20.00 óra között Nagy István és Szív utca

április 4., péntek 14.00–20.00 óra között Nagyrét és Fűzfa utca

április 5., szombat, 09.00–17.00 óra között Kossuth Lajos és Gál Sándor utca

április 7., hétfő, 14.00–20.00 óra között Temesvári sugárút

április 8., kedd, 14.00–20.00 óra között Mérleg utca

április 9., szerda, 14.00–20.00 óra között Zöldségpiac és Piac utca

április 10., csütörtök, 14.00–20.00 óra között Kőrösi Csoma Sándor utca és Jégpálya negyed

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés