Június elején kezdődött a taplocai terelőút építése, azóta is munkagépek dolgoznak Csíkszereda Csicsó felőli határában. A tervek szerint haladnak, ebben az évben makadámút épülhet ki az első szakaszon.
2012. július 11., 15:532012. július 11., 15:53
2012. július 11., 16:012012. július 11., 16:01
Egy mezei út vezetett korábban a megyeszékhely Csicsó felőli határában a vasútvonal felé, de most már jóval szélesebb, törtkővel borított úton haladnak a járművek. Készül a taplocai terelőút nyomvonalának első szakasza, amely 1775 méteres szakaszon az európai úttól a Delne-pataka mentén, majd a vasútvonallal párhuzamosan haladva a Rét utcai vasúti átjáróig tart. Ahogy szerdán láttuk, a Csicsó felőli oldalon az első híd építése következik a patakon, az úttestet pedig kővel, ballaszttal és még egy réteg törtkővel erősítik meg.
Szerdán a másik irányból indulva, a Rét utcai vasúti átjáró közelében is elkezdődtek a földmunkák, az úttest alapozása, amelyhez szigetelésként geotextíliát is használnak. A közelben egy másik híd építése következik. Mint Szőke Domokos alpolgármestertől megtudtuk, a munka a terveknek megfelelően halad, egyelőre váratlan akadályok nem merültek fel. Az út egy szakaszán már a villanyvezetéket is a föld alá helyezték. Ősszel várhatóan elkészül ez a makadámút, és a közúti forgalom is megindulhat rajta, jövőben pedig leaszfaltozzák.
A terelőút teljes hossza meghaladja a három kilométert, a költségek elérik a 4,2 millió lejt. A második, 1,3 kilométeres szakasz – amely egy következő beruházás lesz – megteremti az összeköttetést a 12A jelzésű, a Gyimesek felé vezető országúttal, az 578-as európai úttól egy meglévő földút nyomvonalán vezet tovább, és csatlakozik az említett országúthoz.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
szóljon hozzá!