Jól állnak a szervezéssel

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A szervezők úgy gondolják, jó körülmények között tudják lebonyolítani a Nemzetközi Magyar Matematika Verseny március 12.-16. között Csíkszeredában zajló, 23-ik kiadását.

R. Kiss Edit

2014. március 09., 14:332014. március 09., 14:33

2014. március 09., 15:142014. március 09., 15:14

Szerdán az érkezéssel, regisztrációval, a tanárok számára pedig szakmai megbeszéléssel veszi kezdetét Csíkszeredában a Nemzetközi Magyar Matematika Verseny 23-ik rendezvénye. A Kárpát-medence magyar tannyelvű iskoláiban tanuló és dolgozó, a matematikai iránt érdeklődő diákok és tanárok tapasztalatcseréjére is alkalmat adó versenyt a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium szervezi. A tanintézet igazgatója, Varga László érdeklődésünkre közölte, sok támogatást kaptak, akire számítottak, mind melléjük állt, ezért úgy gondolják, jó körülmények között zajlik le majd a rendezvény, amelyre több mint háromszáz diákot és pedagógust várnak Magyarországról, Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről és Kárpátaljáról. Az ukrajnai helyzet miatt aggódtak kissé, hogy eljönnek-e a kárpátalji résztvevők is, de ők is itt lesznek – tájékoztatott Varga László.

A verseny szervezésében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is partner, a zsűriben részt vevő egyetemi tanárok szakmai segítsége mellett a felsőoktatási intézmény csíkszeredai épületében találtak ennyi ember elszállásolására és étkeztetésére megfelelő körülményeket. „Szervezési szempontból nagy feladat ez, egy hétre kiürítjük a bentlakást, hogy fogadhassuk a vendégeket. A diákok ezzel segítik a versenyt, hogy vállalják a kiköltözést a verseny napjaira” – mondta Makó Zoltán, a Sapientia Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánja. Ismertette, a verseny hetére hallgatóik számára szakmai kirándulásokat, táborokat szerveztek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
2026. január 29., csütörtök

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban

Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

2026. január 29., csütörtök

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában  

A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában   
2026. január 28., szerda

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban

Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban
Hirdetés
2026. január 28., szerda

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra

Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra
2026. január 27., kedd

Műanyagra cserélik a betonelválasztók egy részét Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál

Dolgoznak a betonelemekkel, ezért lezárták az 578-as európai út Csíkszentkirály felől Csíkszereda irányába vezető dupla sávját kedden reggel.

Műanyagra cserélik a betonelválasztók egy részét Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál
2026. január 27., kedd

Szociális munkás technikus képzés indul Csíkszeredában

Szakképzést indít 2026 februárjától a Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredában, amely a szociális ellátórendszerben dolgozni kívánók számára kínál gyakorlatorientált felkészülést.

Szociális munkás technikus képzés indul Csíkszeredában
Hirdetés