
Fotó: Szigeti Vajk István
A csíkdánfalvi Dugás-fürdőnél második alkalommal szervezte meg a Dánfalvi Ifjúsági Szervezet a Kürtöskalács Fesztivált szombaton. A fesztiválra, melynek verseny-jellege is van, ifjúsági csoportok jelentkeztek be.
2015. július 19., 18:232015. július 19., 18:23
2015. július 20., 11:472015. július 20., 11:47
Nyolc csapat tagjai gyűrkőztek neki a tészta dagasztásának, majd sütötték a nagy melegben a Székelyföldön egyik legkedveltebb süteményt. Zsók Levente kulturális referens, valamint Balázs Éva, a csíkdánfalvi ifjúsági szervezet elnöke elmondta, a tavaly hagyományteremtés szándékával szervezték meg először a fesztivált, éppen ezért fontos volt idén is a folytatás, ugyanakkor nagyon jók voltak a visszajelzések.
A verseny során hét ifjúsági szervezet tagjai mutatták meg, hogy milyen kürtöskalácsot szeretnek és tudnak sütni. A házigazda dánfalvi csapat, bár sütött kalácsot, nem vett részt a versenyben.
„A lisztet beleöntjük a tálba, majd citromhéjat és egy kis sót rakunk bele. A tejet picit fölmelegítjük, abba belerakunk két kanál cukrot, az élesztőt, majd megvárjuk, hogy fusson fel. Ezután belerakjuk a lisztbe és lassan összedolgozzuk. Nyolc tojássárgát is belerakunk, és addig gyúrjuk, amíg össze nem áll” – magyarázta Ferencz Ildikó, a szépvízi ifjúsági egyesület tagja, aki nagymamájától tanulta az elkészítés módját. A szépvíziek szerint a kürtöskalács tésztája inkább legyen vastagabb, mint vékony, mert ha utóbbi, akkor nagyon meg fog sülni és nem lesz, amit rajta enni.
Miközben a csapatokból néhány tag a kürtöskalácsokat sütötte, a többiek különböző ügyességi vetélkedőkön vehettek részt. A legfinomabb kürtöskalács díjat a Karcfalvi Ifjúsági Szervezet érdemelte ki, a legkreatívabb díjat pedig a Szenttamási Ifjúság a Közösségért Egyesület. A szervezők ugyanakkor minden csapatot egy-egy emléklappal és egy kürtössütőfával ajándékoztak meg.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!