Jelentős összegeket utalnak ki a csíki településeknek

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Összesen közel négymillió lejt oszt szét a csíki településeknek Hargita Megye Tanácsának döntéshozó testülete, erről határoztak is legutóbbi ülésükön – jelezte közleményben a megyei tanács sajtószolgálata. Leginkább olyan beruházásokra utalnak ki pénzt, amelyekre nem lehet más forrásból támogatást lehívni.

Székelyhon

2016. január 27., 22:052016. január 27., 22:05

Az összesítés értelmében a megyei önkormányzattól Csíkszereda 100 ezer lejt kap a Márton Áron-szoborcsoport elkészítésére, ugyanennyit kap Tusnádfürdő az Állomás, a Kovács Miklós, az Apor és a Szurdok utca javítására. Balánbányának 100 ezer lejt hagyott jóvá a megyei tanács, amelyet az 1-es számú óvoda tetőzetének munkálataira és tömbházak közötti sétányok felújítására szánnak.

Százezrek a községeknek

Szentkirálynak 167 ezer lejt utalnak ki a Duna és az Új utca megerősítési munkálataira, a hokipálya palánkjának kialakítására és kápolna építésére. Csíkszentgyörgy 100 ezer lejt a bánkfalvi tűzoltóállomás felújítására és a menasági tejbegyűjtő központ építésére költhet, Csíkszenttamás pedig 110 ezer lejt a felcsíki kistérségi fejlesztéshez szükséges önrészének kifizetésére. Csíkszentsimonnak 195 ezer lejt a sportpálya öltözőjére és a kultúrotthon bővítésére-felújítására szavaztak meg. Csíkszentmihály 345 ezer lejt kap az orvosi rendelő hőközpontjának kialakítására, a lóvészi kultúrház építésére és a vacsárcsi kultúrház külső festésére, Rákos 128 ezer lejt a göröcsfalvi elemi iskola felújítására, a község önkéntes tűzoltóinak felszerelésére és a tervezett helyi sportbázis műszaki-gazdasági dokumentációjának elkészítésére. Kozmásnak 132 ezer lej jut, amit a lázárfalvi ravatalozó építésére, a mezei utak felújítására, after-school felszerelések kiegészítésére és sportközpont építésére fordíthat. Csicsó 187 ezer lejt kap buszmegállók építésére, a kultúrház színpadának és padlójának felújítására, készenléti jármű számára bejárat kialakítására, az önkéntes tűzoltók épületének bővítésére és szigetelésére, valamint a csicsói kisrepülőtér felé vezető út felújítására.

Járda, ravatalozó, kocsiszín

Dánfalvának 165 ezer lej értékű támogatást nyújtanak az 578-as jelzésű európai út melletti járda kiépítésére, valamint a közbeeső Erzsébet-kert nevű emlékmű és környéke rendezésére, illetve a tangazdaság fejlesztésére, Szentimrének ugyanennyit a sportközpont befejezésére, valamint az Olt-híd javítására és a pálszegi elemi iskola tantermeinek javítására. Pálfalvának 176 ezer lej jut, amit a sportpálya és a csomortáni kultúrotthon felújítására, ravatalozó építésére költhet. Csíkszentdomokos 121 ezer lejt kap az önkéntes tűzoltók támogatására és az orvosi rendelő javítására, Gyimesfelsőlok 110 ezer lejt területvásárlásra (tangazdaság létrehozása céljából az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban zajló szakoktatás számára), Gyimesközéplok ugyanekkora összeget a hidegségi kultúrház felújítására és bővítésére, illetve az önkéntes tűzoltók kocsiszínjének építésére.

Aszfaltozás, tervezés, felújítás

Csíkkarcfalva szintén 110 ezer lejt kap összekötő utcák aszfaltozására (Karcfalván és Jenőfalván), valamint a jenőfalvi iskola épületének külső és belső felújítására. Madarasnak ugyancsak 110 ezer lejt utalnak ki villamos és kommunikációs hálózat kiépítésére, Madéfalvának 204 ezer lejt orvosi rendelő tervezésére, tűzoltók kocsiszínjének építésére, a Siculicidium-emlékmű melletti terület vásárlására és tartozás kiegyenlítésére. Kászonaltíz 193 ezer lejt az altízi, újfalvi és jakabfalvi kultúrház, illetve az altízi óvoda központifűtés-rendszerének felújítására költhet. Csíkszentmártonnak 143 ezer lejt utalnak ki, amit a kultúrotthon felújítására és konyha létesítésére költhet a szakiskolában tanulók számára. Szépvíznek 330 ezer lej jut, amit a tűzoltók kocsiszínjének építésére és turisztikai információs központ létesítésére fordíthat. Csíkszentléleknek 121 ezer lej utalnak a mindszenti Nagytízesi utca felújítására, a polgármesteri hivatal épületének bővítésére, valamint a tűzoltószertár, illetve garázs tervezésére és kivitelezésére. Tusnád község 190 ezer lejt kap szennyvízcsatorna kiépítésére és derítőállomás kivitelezésére, a nagytusnádi alszegi és Bagoly borvízkút felújítására, az 1872-ben állított kereszt felújítására, az újtusnádi kultúrotthon bővítésére és átalakítására, valamint tűzoltószertár építésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés