
Fotó: Veres Nándor
A mindössze hét évvel ezelőtt épített csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna padlójának közel egyharmadát kell kicserélni egy márciusban történt beázás után, amely egy vezetékszakadás miatt történt. A sportcsarnok külső esővíz-elvezetésén is lenne javítanivaló, a főbejárat közelében esőzéskor a víz a külső teraszról is folyik.
2014. május 05., 08:312014. május 05., 08:31
2014. május 05., 09:242014. május 05., 09:24
A parkettából készült padló főként a játéktér szélén ment tönkre, egy részét fel is szedték és eltávolították. Kosárlabdázni lehet a sportcsarnokban így is, de a nagyobb teret igénylő labdarúgó-mérkőzéseket nem lehet megrendezni egy ideig. „Március 22-én kora hajnalban egy melegvíz-vezeték szakadt el az egyik öltözőben, a kiömlő víz pedig befolyt a parkettára, és megrongálta” – tudtuk meg Lászlófy Botondtól, az Erőss Zsolt Aréna ügyintézőjétől. A személyzet reggel észlelte a történteket, a csőtörést kijavították, de az ázástól felpúposodott burkolat cseréje ennél jóval nagyobb munkát jelent.
Háromszáz négyzetméter új parketta kell
Várhatóan mintegy 300 négyzetméteres felületen lesz szükség új padlóra, ez a 968 négyzetméteres összfelület közel egyharmadát jelenti. Lászlófy szerint a víz nem érintett ekkora felületet, de mivel a padló 4 méteres hosszúságú parkettákból készült, és ugyanilyenekre cserélik ki, ezért kell ennyit felszedni. Nemcsak a parketta, hanem az alatta levő szigetelés és tartógerendázat is megújul. Mint elmondta, a padlót készítő céggel már egyeztettek, a munkálat a nyár folyamán történhet meg, ennek pontos költségei még nem ismertek. A keletkezett kár egy részét a biztosító megtéríti.
Csökkenteni lehet a veszélyt, megszüntetni nem
Ezelőtt öt évvel volt már egy hasonló rongálódás a 2007-ben elkészült sportcsarnokban, akkor is egy öltözőben történt meghibásodás, és a víz a játéktérre folyt. Lászlófy szerint mivel a játékfelület körbe van véve öltözőkkel, és a vízvezetékek is mindenhová eljutnak, hasonló eseteket nem lehet kizárni a továbbiakban sem, mert csőtöréskor a víz a pályára folyik. Az ázásveszély csökkenthető lenne, ha minden öltözőben kiegészítő munkálatokat végezve megfelelően széles lefolyókat építenének be, hogy a meghibásodás esetén kiömlő vizet elvezessék, de ez jelentős beruházás, és szükségességét mérlegelni kell – hangsúlyozta.
A sportcsarnok külső esővíz-elvezetésén is lenne javítanivaló, a főbejárat közelében esőzéskor a víz a külső teraszról is folyik. Az ügyintéző szerint van elképzelés a terasz befödésére, de ez még csak a kezdeteknél tart.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!