Javításra szorul a csinódi út

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Egyre nehezebben járható a Csinódra és Egerszékre vezető megyei út – hívta fel a figyelmet a keddi megyei önkormányzati képviselő-testületi ülésen Csillag Péter. A megyei önkormányzati képviselő szerint a javítások után érvényesíteni kellene a súlykorlátozásokat az úton.

Kovács Attila

2014. június 18., 19:012014. június 18., 19:01

Noha az elmúlt években több javítást is végeztetett a megyei önkormányzat a megyei úton, ezeknek kevés nyoma maradt – jelezte Csillag, aki szerint a két félreeső település egyre jobban elszigetelődik az alig járható út miatt, a mentőautó is nehezen tud kijutni Csinódba és Egerszékre. Borboly Csaba megyei tanácselnök csak megismételni tudta korábban is kifejtett álláspontját, amely szerint a több tíz tonnányi rönköt szállító nehéz gépjárművek okozta terhelés rövid idő alatt annyira megrongálja az utat, hogy a javítás nem segít. „Amíg az érintett hét közbirtokosság és a fakitermelést végző cégek 50 köbméternyi rakományokkal közlekednek, addig kidobott pénz a munkálatok elvégzése” – jelentette ki, hozzátéve, olyan megállapodásra van szükség, amely szerint esős időszakban a rönkszállítást szüneteltetni kellene, mert az út még inkább tönkremegy. Az útszakasz teljes felújításához a terepviszonyoknak megfelelő alapozás, megerősítés is kellene, ez pedig meghaladja jelenleg a megyei önkormányzat lehetőségeit.

Súlyhatárok betartására lenne szükség

Csillag Péter nehezményezte, hogy ezen az útszakaszon nem kötelezik a fuvarozókat súlykorlátozások betartására, jóllehet máshol, például Bákó megyében, ahol ő is fakitermelésben érdekelt, adott szakaszokon csak legtöbb tíz tonnás rakománnyal lehet közlekedni. Erre itt is szükség lenne – nyomatékosított. A megyei önkormányzat ebben az évben is végeztet javításokat a Csinódba vezető úton. Az útfelület egyengetése után kövezésre, illetve padkavágásra is sor kerül  – közölte Incze Csongor, a testület alelnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés