
Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai Szabadság térre felállított zászlórúdról hétfőről keddre virradó éjszaka ismét letépték a székely zászlót, majd megpróbálták meggyújtani.
2014. december 16., 17:302014. december 16., 17:30
2014. december 16., 17:312014. december 16., 17:31
A csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának lépcsője alatt találták rá a leszakított székely zászlóra – tudtuk meg Tiboldi Lászlótól, az EMNT alelnökétől. Mint mondta, harmadik alkalommal rongálják meg a Csíkszereda főterére kihelyezett lobogót. „Az EMNT és az EMNP 2013 februárjában közösen állította fel a székely zászlót. Úgy gondoltuk, Székelyföld szívében szabadon fog lobogni, és nem fog senkit zavarni, de sajnos nem így történt” – nehezményezte Tiboldi. Először tavaly karácsony előestéjén, majd idén október végén rongálták meg a székely jelképet.
„A legutóbbi rongáláskor rendőrségi feljelentést is tettünk, kivizsgálták az ügyet, de nem tudták azonosítani az elkövetőket. Most is fontolgatjuk, hogy feljelentést teszünk, és jelezzük az esetet a csíkszeredai városháza felé is” – tájékoztatott Tiboldi, aki szerint egy térfigyelő kamera kihelyezése jelenthet megoldást a problémára.
„Megígérjük, hogy rövid időn belül visszaállítjuk a székely lobogót. És akárhányszor letépik, mi mindannyiszor vissza fogjuk állítani” – szögezte le az alelnök.
A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
szóljon hozzá!