Ismét megpályázható a kórházvezetői tisztség

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Meghirdették ismételten a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzseri tisztségének betöltésére a versenyvizsgát. Az új kiírás egy pontban tér el a korábbitól.

R. Kiss Edit

2014. február 23., 16:462014. február 23., 16:46

2014. február 24., 12:352014. február 24., 12:35

Amint arról nemrég beszámoltunk, a csíkszeredai kórház menedzseri tisztségére januárban kiírt versenyvizsgát meg kell ismételni. A kórházat ügykezelő Hargita megyei önkormányzat elnöke, Borboly Csaba akkor érdeklődésünkre ezt azzal indokolta, hogy az egészségügyi minisztérium a korábban tisztséget viselők helyett két másik személyt nevezett ki a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság részéről a kórház vezetőtanácsába, a versenyvizsga szabályzatát és a vizsgáztató bizottság összetételét pedig nekik is jóvá kell hagyniuk.

A pénteken közzétett új kiírás egy pontban eltér a januárban meghirdetett feltételektől: míg akkor a jelentkezési követelmények között az szerepelt, hogy olyan személyek pályázhatnak, akik „az Egészségügyi Minisztérium által elismert és az egészségügyi miniszter rendelkezése által meghatározott menedzsment vagy egészségügyi menedzsment továbbképző tanfolyamok végzősei, vagy egészségügyi menedzsment, gazdasági, illetve adminisztratív mesteri vagy doktori diplomások, melyet a törvény által akkreditált felsőoktatási intézményben szereztek, vagy akik elkezdték a kórházmenedzsment-képzést”, addig a most közzétett felhívás szerint csak befejezett szakvégzettséggel rendelkezők pályázhatják meg a kórházvezetői állást és nem jelentkezhetnek olyanok, akinek még folyamatban vannak szakmai tanulmányaik.

A kiírás szerint a versenyvizsgára március 23-ig lehet jelentkezni. „Tekintettel arra, hogy egy kiemelkedő fontosságú intézményről van szó a megye lakossága számára, remélem, hogy minél többen jelentkeznek majd, és sikerül megtalálni a leghozzáértőbb vezetőt, hiszen nagy szükség van jó szakemberre a kórház élén” – fogalmazta meg a megyei önkormányzat sajtószolgálata szerint Borboly Csaba.

A megyei önkormányzat két éve, 2012 tavaszán már kiírt versenyvizsgát a kórházmenedzseri tisztségére, de a folyamat megszakadt, miután a prefektusi hivatal a magyar nyelvismeret követelménye miatt a kiírást diszkriminatívnak minősítette. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzseri tisztségét meghosszabbított megbízatással továbbra is Demeter Ferenc tölti be, akiknek 2008-tól tartó mandátuma 2011-ben járt le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés