
Fotó: Veres Nándor
Sürgősségi kormányrendelettel teljesen vagy részben megszüntetné az iskolaigazgatók, tanfelügyelők és szakszervezeti vezetők óraadási kötelezettségét az oktatási tárca.
2013. március 06., 15:572013. március 06., 15:57
2013. március 06., 16:042013. március 06., 16:04
Hargita megyében két éve vált ismét kötelezővé az óraadás az iskolaigazgatók, igazgató-helyettesek, tanfelügyelők számára. Addig ugyanis a megye részt vett a reformintézkedések kísérleti jellegű bevezetésében, és a tanügyi intézmények vezetői csak menedzserként tevékenykedtek. 2010-től viszont a kísérleti program megszűnt, és 2011-től az iskolaigazgatók számára 4 és 8 óra közötti, az igazgató-helyettesek számára 8 és 10 óra közötti, a tanfelügyelők számára pedig 2 és 4 óra közötti óraadási kötelezettség lépett életbe. Az óvodaigazgatók teljes munkaidőben kellett tanítsanak egy ideig, a tiltakozások nyomán pedig végül két órára csökkentették kötelező didaktikai tevékenységüket. Azzal, hogy az iskolaigazgatók és igazgató-helyettesek is tanítanak, az állam jelentős spórlást is megvalósít, Hargita megyében például ez több mint száz megtakarított állást jelent.
Az oktatási tárca honlapján nemrég megjelent egy sürgősségi kormányrendelet tervezete, amellyel az oktatási törvényt módosítanák, és amely lehetővé tenné a teljes vagy részleges felmentést az óraadási kötelezettség alól a vezetői tisztségben lévő pedagógusok, a tanfelügyelők, illetve a szakszervezeti vezetők számára.
Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője elmondta, a 4 és 8 óra közötti óraadási kötelezettséggel valóban nehéz volt összeegyeztetni az iskolaigazgatói tevékenységet, hisz az igazgatónak a vezetői munkája során sok megbeszélést, találkozót is le kell bonyolítania. A főtanfelügyelő véleménye szerint ugyanakkor nem szabad teljesen feladniuk a tanítást a vezető tisztségben lévő pedagógusoknak, hisz a vezetői tevékenység meghatározott időre szól, és ezt követően nehezebb lesz visszarázódni az oktatási munkába, ha közben megszakadt annak a gyakorlata. Legalább egy-két órát ajánlott megtartani vezető tisztség esetén is – véli Bartolf Hedvig.
Az óraadási kötelezettség alóli teljes vagy részleges felmentés lehetősége akkor nyílik meg az érintettek előtt, ha a kormány elfogadja az erre vonatkozó rendeletet.
Tájékoztató megbeszélésre hívja a lakosságot Gyergyóalfalu községvezetése az autópálya-beruházással kapcsolatban. Az esemény január 22-én, csütörtökön 12 órára van meghirdetve a helyi kultúrház színháztermébe.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
szóljon hozzá!