Rendkívüli ülést tartott a november elsején megalakult Hargita megyei központi téli parancsnokság kedden a prefektúra gyűléstermében. A bizottság vezetőségi tagjai beszámoltak a hóeltakarítás körüli nehézségekről, illetve ismertették a parancsnokság közel hat hónapos terveit.
2013. november 12., 20:112013. november 12., 20:11
2013. november 13., 15:432013. november 13., 15:43
Jövő év április 15-éig tart a téli központi parancsnokság megbízatása, a közel hat hónapos időszakra vonatkozó intézkedési tervezetet ellenszavazat nélkül fogadta el a tizenöt tagú bizottság. A tűzoltóság honlapján (isuharghita.ro) megtalálható tervezethez egyébként még bárki hozzáteheti javaslatait. Az egyik legfontosabb intézkedés Hargita megye valamennyi önkormányzatát érinti, ugyanis helyi szinteken kedvezőtlen időjárási körülmények esetében közbelépő csoportokat kell megalakítani.
Gheorghe Pop dandártábornok, a tűzoltóság vezetője közölte, november végéig összeállítanak egy tájékoztatót, amelyben a téli, esetleges katasztrófahelyzetek során szükséges intézkedéseket rögzítik. Első lépésben – ugyancsak november végén – egy katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak több csíkszeredai tanintézetben, valamint a Sapientia egyetemen.
Pénz van, szerződés nincs
Remélhetőleg november 15-éig minden megyei útszakaszra megkötik a hóeltakarítási szerződést – mondta Fülöp Otília megyei főépítész, hozzátéve, hogy a csúszásgátló anyagokat már beszerezték, újabb mennyiség vásárlására pedig van anyagi kerete a megyei önkormányzatnak. Ennél súlyosabb a helyzet a megyén áthaladó országutakkal kapcsolatban – jelentette ki Cătălin Romanescu, az országos útügyi társaság Hargita megyei kirendeltségének igazgatója. A 433 kilométernyi országúthálózat csúszásmentesítésére kiírt versenytárgyalást megóvták, az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács pedig egyelőre nem adott választ. A megyében egyébként összesen kilenc hóeltakarítási központ létezik két kisegítő ponttal, de a szükséges hatvanhét hóeltakarító gép közül egyelőre mindössze az útügy tulajdonában lévő négy gép vethető be. Nagy problémát jelent az is, hogy egyetlen olyan raktár sincs, ahol a csúszásgátló anyagot tárolni lehetne, így azokat a főutak mentén rakták le.
Hiányzó felezővonal
Szóba került a 12A jelzésű országúton a hosszanti felezővonal festésének hiánya, a Csíkszereda és Gyimesek közötti szakaszon ugyanis lecsökkent látási viszonyok között balesetveszélyes a közlekedés. Romanescu ezzel kapcsolatban elmondta, a 13A és 13C jelzésű országutak felezővonalainak festése megtörtént, és sürgősségi rendelettel elvégezhetnék a munkálatokat, azonban „most a télre való felkészülés élvez előnyt”.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!