
Fotó: Kristó Róbert
Egynaposra szűkült idén a Hargita Megyei Iskolanap rendezvénye. Ennek keretében szerdán az Iskola másként héten szervezett programokat vették számba Csíkszeredában a megyebeli iskolák vezetői. Ugyanakkor elköszöntek nyugdíjba vonuló kollégáiktól is.
2012. május 16., 14:042012. május 16., 14:04
2012. május 16., 16:092012. május 16., 16:09
Az Iskola másként héten szervezett programokból mutattak be 19 rendezvénysorozatot a szerdán délelőtt Csíkszeredában, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában megszervezett Hargita Megyei Iskolanapon. A szakmai rendezvényt idén egynaposra szervezték, mint Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő megnyitóbeszédében rámutatott, a zsúfolt tanév kevés alkalmat adott a hasonló rendezvényekre, ahol számba lehet venni a jó eredményeket.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség által szervezett Iskolanapra szerdán összegyűlt megyebeli iskolaigazgatók és igazgatóhelyettesek elbúcsúztak idén nyugdíjba vonuló (illetve egy esetben lemondott) kollégáiktól is, Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő hét igazgató, három igazgatóhelyettes és egy tanfelügyelő számára adott át díszoklevelet és köszönte meg tevékenységüket. A főtanfelügyelő kiemelte, számos reménytelen csatát megharcoló, azokból győztesen kikerülő pedagógusokról van szó, akik munkája példaértékű, hisz nehéz körülmények között tudták az általuk vezetett intézményeket előrevinni. Ferencz S. Alpár díszoklevéllel köszönte meg Constantin Costea (tanfelügyelő), Czikó Gergely (csíkbánkfalvi Márton Ferenc Általános Iskola), Pál Ákos (oroszhegyi Petőfi Sándor Általános Iskola), Máthé András (székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola), Madaras Zsuzsanna (gyergyószentmiklósi Százszorszép Napközi Otthon), Vida Györgyi (székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola), Petek Mária-Anna (gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Gimnázium), Bartos László (székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpont), Gergely György (székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium), Vasile Stan (bélbori O. C. Tăslăuanu Általános Iskola) és Gheorghe Bârsan (tölgyesi általános iskola) tevékenységét.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
Megemlékezést tartanak szerdán, augusztus 26-án az úzvölgyi katonai temetőben – tájékoztatott Csíkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala.
Közel két éve működnek Csíkszeredában a digitális hulladékgyűjtőpontok. Noha a szelektív hulladékgyűjtés terén vannak kedvező tapasztalatok, a rendszer működésével továbbra sem elégedett a városvezetés, és a rongálások is aggasztók.
szóljon hozzá!