
Fotó: Gecse Noémi
Átlagban száz lejt költenek a csíkiak a november elsejei kellékek megvásárlására – derült ki hétfői terepszemlénk során a csíkszeredai zöldségpiacon, ahol bő választékát kínálták a különböző színű és méretű krizantémoknak az árusok.
2016. november 01., 10:232016. november 01., 10:23
2016. november 01., 10:272016. november 01., 10:27
„Régebben nem vásároltunk virágot, ami a kertben termett, főként krizantém, azt vittük a sírra. Vagy beleszurkáltuk a földbe, vagy szépen lefektettük, közéje pedig fenyőágat tettünk. Most inkább megvásárolom, sok szép krizantémot hoznak a termelők, árban is megbírjuk” – osztotta meg velünk egy idősebb nő, aki épp egy nagy csokor virággal igyekezett hazafele.
„Választék van bőven, de az árakat megkérik, mert baj van vele: gondozni kell, ültetni, permetezni, mert anélkül nem lesznek szépek” – mutatott rá egy férfi, aki éppen a pénzét számolta, hogy mennyi virágot vásároljon. „Átlagban száz lejt költünk virágra, gyertyára, mécsesre. Még többet is kellene, mert sajnos van ahová menni, csak amely sírok messze vannak, nem mindig jutunk el” – mondta el egy fiatalasszony. Egy másik nő is hozzátette, ők is többnyire száz lejre vásárolnak virágot, mécsest.
„A magam szükségletére ültettem, hogy legyen, amit vigyünk a temetőbe, azt félreraktam, ami megmaradt, elhoztam, két lejbe adom szálját. Mi két sírra húsz szálat teszünk, tízet az én szüleim, tízet a férjem szülei sírjára. Van, aki csak négyet visz. Attól függ, hogy a zsebe hogy engedi” – magyarázta Székely Jolán, aki inkább zöldségek árusításával foglalkozik, mint virágokéval.
A legtöbb termesztő a halottak napját megelőző napokban kezdi virágait árulni a csíkszeredai piacon, legtöbbjük Maros megyéből érkezik. A fehér, sárga, rózsaszín, bordó színű krizantémokat főként cserépben árulják, a méretüktől függően három, négy, öt, nyolc, tíz vagy tizenöt lejbe kerülnek. „Nálunk nyolc lej a krizantém, a tavalyi árban vannak. Mindjárt tíz éve, hogy ezzel az árral dolgozunk. A krizantém nagyon éhes növény, sok víz és táp kell neki. Már hetedik éve járunk ide, általában eladunk mindent, de az árral nem vagyunk megelégedve” – panaszolta egy sóváradi árus. Mint mondta, 700-800 tő virágot szoktak hozni.
Latz Tibor nyárádszeredai termesztő is megerősítette, nem sokat tudtak drágítani az elmúlt években. Sóváradról érkezett Tóth Dénes is: „vannak kisebbek négy lejért, nagyobbak nyolc lejért. Voltak még kisebbek három lejért, azokat aztán kettő-ötvenbe adtuk. Van érdeklődés, de nagy a választék is.”
Árválkodva állt az árvácskás stand a piacon, most már nem nagyon vásároltak árvácskát, ezeket már korábban el kellett volna ültetni a sírra. „Egy lej ötven bani, de nem megy, most a krizantémoknak van szezonja” – mondta az árvácskaárus.
„Többnyire a háromlejeseket keresik, mindenkinek olcsó virág kell, és mindenki alkudozni szeretne. Lehet is, főleg, hogy most ilyen sok van” – fogalmazott egy nyárádszeredai krizantémárus. A sóváradi Tóbiás Annamária is megerősítette, az olcsót veszik szívesen, és nincs akkora forgalom, mint a tavaly. Ugyanakkor, Csíkban inkább a fehér krizantémot vásárolják.
Egy nyárádkarácsonyfalvi asszony vágott krizantémot kínált. „Az olcsó virág kell, a két, három, öt lejes. A szép 10-15 lejes virágból kettőt-hármat adtunk el. Nincs pénzük az embereknek. Mi termesztjük, az idén sokat kellett öntözni, nem volt eső. Évek óta idejárunk, csak baj van a helyért, és nincsenek annyian, mint az előző években. Ha annyian lennénk, akkor dobnánk el a virágot, nem tudnánk eladni” – magyarázta, majd egy nő után kiáltott, hogy számára olcsón megszámítja a krizantémot.
Koszorúkat is árultak a csíkszeredai piacon, fenyőfaágalapon száraz virággal díszítve. Ezeket 10, 15, 20 lejért lehetett kapni. „Inkább koszorút veszünk, mert messze kell vinni, és ne törjön össze vagy száradjon el, és a sír is le van fedve” – indokolta egy vásárló, miközben arra várt, hogy Földes József háromszéki árus fekete szalagokat kössön a koszorúkra.
A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
szóljon hozzá!