
A Szentimrei Büdösfürdőn ifjúsági napok várják a szórakozni vágyókat pénteken és szombaton.
2013. augusztus 29., 15:582013. augusztus 29., 15:58
2013. augusztus 29., 16:222013. augusztus 29., 16:22
Ttizenkettedik alkalommal rendezik meg a büdösfürdői Ifjúsági napokat augusztus 30. és 31. között. Darvas Róbert, a program főszervezője elmondta, az ifjúság szórakoztatása mellett hangsúlyt fektettek a kulturális programokra, előadások is várják az érdeklődőket.
A programsorozat pénteken 18 órától kezdődik a büdösfürdői szabadtéri színpadnál. A délután folyamán fellép a Zöld fák fúvószenekar, a csíkszentimrei Fehér Liliom tánccsoport, majd a Cándra népi zenekar biztosítja a táncházban résztvevők számára a talpalávalót. A mulatni vágyók az esti órákban koncerteken vehetnek részt, fellép Holló Piroska, az Erdély Hangja döntőse, valamint Baricz Gergő és együttese.
Szombaton délelőtt 10 órától a színpadtól indulnak a büdösfürdői félmaraton résztvevői, amelyet idén nyolcadik alkalommal szerveztek meg, és amely évről-évre nagyobb népszerűségnek örvend – tudtuk meg a főszervezőtől. Hozzátette, szintén 10 órától előadást tart a nagyszínpad melletti sátorban Csató Béla csíkszentkirályi plébános Az ősök és Szent István hite címmel. Délután háromtól Caritas-foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők, szintén ebben az időpontban pedig előadást tart Imets István a védett állatokról, növényekről Előre vagy hátra címmel – részletezte Darvas.
Továbbá elmondta, a délután folyamán különböző foglalkozásokon, vetélkedőkön lehet részt venni. Hét órától a mozogni vágyók zumbázhatnak, kilenc órától pedig fellép a Cairo együttes és a Colour zenekar.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!