
Ilyen műjégpálya lesz Csíkszentsimonban és Hidegségen. Idén elkészül mindkettő
Fotó: Vargyasi Levente
Jól haladnak az előkészületek, folyamatban van az eszközbeszerzés is, így idén elkészül a két új sátortetős műjégpálya Csíkszentsimonban és a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegségen. Előbbi már a nyár folyamán, utóbbi év végéig lesz átadva.
2026. április 13., 11:412026. április 13., 11:41
Noha még építkezés egyik helyszínen sem zajlik, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia újabb beruházásai, amelyek két jégkorong utánpótlás-nevelő alközpontja, az Alcsík SK és a Loki SC számára jelentenek új lehetőségeket, idén elkészülnek – tudtuk meg.
A csíkszentsimoni helyszínen, az egykori útügyi telephelyen, ahol jól halad a tereprendezés, és a víz- és szennyvízhálózathoz történő csatlakozást is előkészítik,
Kozma István polgármester kérdésünkre azt mondta, az áramszolgáltatóval arról egyeztettek, hogy hármas feladatot kell ellátnia a trafónak, mert a jégpálya mellett az épülő bölcsőde, illetve egy elektromos töltőállomás számára is biztosítani kell az ellátást. Ezért egy közelben levő trafót a szolgáltató fog korszerűsíteni, biztosítva a szükséges feltételeket a létesítmények működtetéséhez.
Gyimesközéplokon a műjégpálya a hidegségi általános iskola melletti szabadtéri jégpálya helyére épül. Mivel ez a terület nem volt elég,
az viszont a Hidegség patak közelsége miatt árterületnek minősül, és partvédelem kiépítésére volt szükség ahhoz, hogy a Szeret Vízügyi Igazgatóság beleegyezését megkapják. Most az engedélyezést várják – közölte érdeklődésünkre Gergely Károly polgármester. Ugyanakkor egy elektromos transzformátor-állomás telepítésére is szükség van a megfelelő áramerősség biztosítása érdekében.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia elnöke kérdésünkre azt mondta, a csíkszentsimoni jégpálya számára a szerkezeti elemeket megrendelték, a jéggyalu megvan, a hűtőberendezést szintén megrendelték, ahogy fel van húzva a sátor, lehet beszerelni. Így
– erősítette meg. Szerinte Szentsimonban az is kedvező, hogy közel van az óvoda a jégpályához, így nagyon könnyű elkezdeni a közös programokat, a korcsolyázás tanítását az óvodai program részeként is. Hozzátette, Gyimesközéplok esetében a trafóállomás megvásárlását is biztosítani fogják, és az építkezés elkezdődik. Ott ha idénykezdésre nem is, de idén mindenképp elkészül a műjégpálya – tudtuk meg.

Jégpálya épül Gyimesközéplokon és Csíkszentsimonban – adta hírül a Székelyföldi Jégkorong Akadémia. A fejlesztés célja, hogy a helyi gyermekek könnyebben hozzáférjenek a minőségi jégkorongedzésekhez, elkerülve a hosszú utazásokat.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
A csíkszeredai származású Sántha Xénia is játszik a magyarországi RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című tévéshow idei évadjában. A népszerű taktika-pszichológiai reality a héten indult el.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
Noha a megszokottnál később kezdődött el Csíkszeredában az útkarbantartás, ezt az ősz végéig szeretnék folytatni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi. Több helyszínen dolgoznak, de a Fürdő utcában tervezett munkálat jövőre marad.
Súlyos vasúti baleset történt csütörtökön délután a Tusnád községi Csíkverebesen, a vasúti megálló közelében. Egy motorkerékpár ütközött egy vonattal, a balesetben két fiatal fiú vesztette életét.
szóljon hozzá!