
Székelyföld kulturális és természeti értékeire, neves székely személyiségek életére, munkásságára irányítaná rá a tizenéves korosztály figyelmét a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár. Ezzel a céllal szervezték meg az Ismerjük meg értékeinket! című honismereti vetélkedőt is, melynek döntőjét október 20-án tartják.
2016. október 19., 13:092016. október 19., 13:09
A VII. Székelyföld Napok programsorozatához kapcsolódva tartja az Ismerjük meg értékeinket! című honismereti vetélkedő döntőjét a Kájoni János Megyei Könyvtár. A Hargita megyei iskolák 6–8. osztályos diákjai körében meghirdetett vetélkedő a könyvtár Honismeret éve jegyében zajlik. A többfordulós versenyen a részt vevő diákok játékos és komoly feladatok során mérhetik össze tudásukat, gazdagodhatnak értékes ismeretekkel, amelyek sajátos regionális identitásukat is erősítik – vélik a könyvtár munkatársai.
A vetélkedő első fordulójába a megye 21 iskolájának közel 150 diákja nevezett be. A döntőre az első két fordulóban legjobbnak bizonyult, sikeresen továbbjutó nyolc csapatot várják, azaz mintegy 24 diák vehet részt az október 20-án délelőtt 11 órakor kezdődő döntőn a megyei könyvtár előadótermében. A csapatok a megye nyolc településéről érkeznek.
Az előző fordulóhoz hasonlóan a következő nagyobb témakörökben kapnak majd feladatokat a vetélkedő döntőjén részt vevő csapatok: Hargita megyei kulturális értékek, műemlék épületek, természeti értékek (borvizek és gyógyfürdők, természeti ritkaságok), valamint neves Hargita megyei személyiségek munkássága. A csapatok felkészülését a megmérettetésre ezúttal is a megadott könyvészet, valamint a Kájoni János Megyei Könyvtár két regionális tartalmú adatbázisa segíti, amely július óta elérhető a könyvtár honlapján.
A vetélkedő döntőjén az első három legjobb eredményt elérő csapat tagjai értékes könyvjutalomban részesülnek. A döntő minden résztvevője oklevélben és ajándékban részesül. A vetélkedővel kapcsolatos további tudnivalók, információk kérhetők a 0720–544093 telefonszámon vagy a honismerethargita@gmail.com címen.
A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
szóljon hozzá!