Hivatali bosszú a kerékbilincsért

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Közintézményekkel, hivatalokkal, rendőrökkel gyűlt meg a baja az utóbbi időben a csíkszeredai parkolási rendszert működtető City Parking-nak. Mindez csupán azért, mert autóik lebilincselését nehezen tűrték el a kivételezéshez szokott intézményi vezetők vagy közalkalmazottak. Legalábbis ezt állítja Szőcs Csaba, a szolgáltató ügyvezető igazgatója. Mindezek mellett a fogyasztóvédelem is vizsgálatot indított, ugyanis pénteken érvényes jeggyel rendelkező csíkszeredai lakos autóját bilincselték le a parkőrök.

Rédai Botond

2010. január 10., 17:102010. január 10., 17:10

2010. január 10., 17:182010. január 10., 17:18

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Napi érvényes parkolási jeggyel rendelkező lakosnak tették fel pénteken a kerékbilincset a parkőrök. Miklós Melinda elmondta, röviddel 11 után vette a napi jegyet a Kossuth utcában, 12 után azonban arra ébredt, lebilincselték autója kerekét. „Az igaz, hogy az érvényes jegy lecsúszott a szélvédő mögül és a vezetői ülésre került, azonban ennek felmutatása után sem voltak hajlandóak ingyen levenni a bilincset a cég alkalmazottai. Azt mondták nem lehet” – fakadt ki a történtekkel kapcsolatban az érintett.

Szőcs Csaba, a City Parking ügyvezető igazgatója szerint nem ez volt az első alkalom, hogy a nevezett hölgyet parkolási kihágás miatt büntették. Hozzátette, az őröknek nem feladatuk végignézni az autó belsejét érvényes jegy után, annak a szélvédő mögött a helye, ahogy az a cédulán is olvasható három nyelven. Az ügyvezető azt is kiemelte, ha Miklós Melinda nem fenyegető magatartást tanúsított volna, valószínű, ők is megértőbben viszonyulnak az esethez.

Lázár Emília, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal igazgatója álláspontja szerint a hölgy részéről mulasztás történt, mert nem az előírásoknak megfelelően helyezte el a parkolási jegyet. Viszont mikor kiderült, hogy az illető személy érvényes jeggyel rendelkezik, a cégnek ingyen kellett volna eltávolítania a bilincset a gépkocsiról. Ezért minden valószínűséggel a szolgáltatónak vissza kell majd fizetnie a büntetés ellenértékét.

A munkaügy és a környezetvédelmi őrség ellen tesznek feljelentést

„Parkolási céget nem lehet úgy működtetni, hogy mindenkinek megfeleljen” – nyilatkozta Szőcs Csaba. Állítása szerint a lakosok többségével nincs is probléma, annál több viszont az egyes hivatalokkal. „Akinek hatalom van a kezében, azt hiszi, bármit megengedhet magának” – említette az ügyvezető, két igencsak furcsa esetet említve. A napokban történt, hogy a munkaügyi hivatal két szolgálati autóját bilincselték meg az őrök. A jegyzőkönyv kiállítása után néhány órára érdekes módon munkaügyi ellenőrök érkeztek a City Parking-hoz, ötezer lejjel büntetve meg a céget. Az ügyvezető szerint hasonlóképpen járt el a környezetvédelmi őrség is. A hivatal igazgatójának gépkocsijára tették fel a bilincset, a következő órákban már érkezett is az ellenőrzést bejelentő fax az intézménytől. „Nem hinném, hogy bármelyik is véletlen egybeesés lenne. Ezért mind a két esetben hivatali visszaélés címen bűnügyi feljelentést fogok tenni” – jelentette ki Szőcs Csaba, a City Parking Kft. ügyvezető igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken

A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken
2026. szeptember 18., péntek

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény

Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény
2026. szeptember 18., péntek

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában

Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme

Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

2026. szeptember 16., szerda

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban

Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál

Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál
2026. szeptember 15., kedd

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült

Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült
2026. szeptember 15., kedd

Baleset miatt akadozik a forgalom Tusnádnál

Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.

Baleset miatt akadozik a forgalom Tusnádnál
Hirdetés