Hitelt készül felvenni a megye

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kölcsön felvételét tervezi Hargita Megye Tanácsa, ebből többek között az uniós pályázatok önrészét, illetve utak, hidak felújítását, valamint a tölgyesi kórház rendbetételének költségeit fedeznék. Egyelőre csak megbeszélés zajlik arról, hogy milyen hitelkonstrukció lenne a legmegfelelőbb. A hitelfelvétel lehetőségeiről Petres Sándor, a megyei tanács alelnöke tájékoztatta a jelenlévőket csütörtökön a megyei önkormányzati testület ülésén.

Barabás Hajnal

2014. február 27., 19:052014. február 27., 19:05

2014. február 27., 22:252014. február 27., 22:25

„Kérdés, hogy mekkora hitelre van szükség, ahhoz, hogy fedezni tudjuk az uniós pályázatok kivitelezéséhez szükséges önrészt, és az is kérdés, hogy azon felül mekkora hitelt tudunk felvenni beruházásokra?” – kezdte bevezetőjében Petres. Hangsúlyozta: az intézmény működési költségeire, bérek kifizetésére nem lehet kölcsönhöz folyamodni. Az eladósodási határig, 15 éves futamidővel számolva, hozzávetőleg 40-50 millió lejes hitelt vehetne fel a megye.

„Muszáj lépnünk, mert ha nem, amit vállaltunk, nem tudjuk teljesíteni” – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a téma kapcsán. A banki kölcsönt legkésőbb októberig szeretnék felvenni, ugyanis akkorra kell felmutatniuk a megye egyik legnagyobb uniós projektjéhez, a gyergyóremetei regionális hulladéklerakó kiépítéséhez szükséges önrészt.

Korábbi tartozások

Mint megtudtuk, a Hargita megyei önkormányzat folyamodott már 2007-ben is hitelhez, akkor 40 millió lejt vettek fel húszéves futamidőre. Ezt a pénzt többnyire utak felújítására fordították. Ennek a kölcsönnek a visszafizetésére azóta évente 4,15 millió lejt törlesztenek az önkormányzat költségvetéséből.

Napirendi pontok

A képviselők többek között megszavazták a távolsági autóbuszjáratok új, 2014–2019-es időszakra érvényes menetrendjéről szóló határozattervezet módosítását, figyelembe véve a települések polgármestereinek javaslatait. Borboly elmondta, nem vettek ki járatokat, sőt ezentúl többet indítanak. Az ülésen továbbá jóváhagyták egy sor kulturális-, sport-, egyházi- és ifjúsági program finanszírozását. Ugyanakkor döntöttek a megyei tanács kisvillany-programjáról is, így folytatódhat az villany bekötése Sikaszóban, Libánon és Hodoson is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés