
Fotó: Veres Nándor
Augusztus végéig adhatják le kérelmüket azok, akik le szeretnének válni a csíkszeredai távhőrendszerről. Eddig 74 igénylést iktattak a Goscom Rt. távhőszolgáltatónál. A tavalyi fűtésidény végén már csak 3100 lakrésznek szolgáltatott távhőt a Közüzem.
2016. augusztus 24., 10:232016. augusztus 24., 10:23
2016. augusztus 25., 18:152016. augusztus 25., 18:15
„Eddig két lakástulajdonos adta le a leválási kérelmét, egy még folyamatban van. Most már kevesebben válnak le a rendszerről, ami érthető, hiszen a többség már korábban megtette” – válaszolta megkeresésünkre Szőgyör Mária, aki több csíkszeredai lakószövetségnek is ellátja az ügyintézői teendőit.
Hozzátette, a legnagyobb probléma azokkal van, akik előbb beszerelik a saját hőközpontokat, úgy, hogy „nem keresik meg sem a szomszédokat, sem a lakószövetséget, csak fognak hozzá, fúrnak és vágnak, és amikor minden be van szerelve, kezdenek futkosni a papírokkal az aláírásokért”.
Mint magyarázta, nem azzal van a baj, hogy le akarnak válni a távhőről, hanem azzal, hogy nem tartják be az előírásokat, amely értelmében szükség van a szomszédok beleegyezésére, amíg ez nincs meg, addig a lakószövetség nem hagyhatja jóvá a kérésüket. Bajkó Mária, a Lendület 10-es lakástulajdonosi társulás elnöke ugyanakkor arról számolt be, hogy náluk a 44 lakrészből mindössze heten maradtak a távhőrendszeren, közülük eddig senki sem jelezte a leválási szándékát.
Biró Hajnalkától, a Goscom Rt. szóvivőjétől tudjuk, hogy eddig 74 leválási kérést iktattak. Tavaly nyáron mindössze 72 igénylést juttattak el a távhőszolgáltatóhoz, azonban a fűtésidény kezdetére közel ezerre növekedett a számuk. Így csökkent le az idei tél végére a távfűtésen maradt lakások száma 4100-ról 3102-re. Még augusztus 31-ig le lehet adni a leválási ügycsomót. A csíkszeredai önkormányzat egyébként tavaly december elsejétől csökkentette le a gigakalória lakossági árát 304 lejről 275 lejre – éppen azzal a céllal, hogy fékezzék a leválások számát.
A korábbi évekhez hasonlóan idén nem változott a leválási eljárás. „A Goscomhoz kérést kell leadni a szomszédok, valamint a lakószövetség belegyezésével együtt. Ezt követően a lakó választ kap a leválasztási munkálat dátumáról, amelyet a Goscom munkatársai végeznek el. A leválási díj 324 lej. Miután minden dokumentumot leadott és minden díjat kifizetett, csak azután kapja meg a lakó a végleges engedélyt a távhőszolgáltató részéről” – sorolta a teendőket a szóvivő.
Hozzátette, jelenleg a mérőműszerek metrológiai ellenőrzését, a kazánok és egyéb berendezések karbantartását, javítását végzik, amelyek a fűtésidényre való felkészülést szolgálják.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!