Helyettesítik a távozó orvosokat

Van és lesz is orvoshiány a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, de az intézmény menedzsere szerint idővel mindig sikerül pótolni az elvesztett szakembereket. Idén sem volt ez másképp, új rezidensek és szakorvosok érkeztek a régiek helyére.

Molnár Rajmond

2015. december 29., 18:012015. december 29., 18:01

„Vannak még osztályok, ahol elkelne néhány orvos, de azt mondhatom, hogy jelenleg megfelelő számú rezidensünk és szakorvosunk van” – fogalmazott Demeter Ferenc, a kórház menedzsere. Megtudtuk, hogy az év során felmondott két rezidens orvos a kardiológiai osztályról és öt szakorvos a neurológiái, intenzív, kardiológiai, pszichiátriai és sürgősségi osztályokról, illetve mellettük még nyugdíjba ment két radiológus  Az újonnan érkezők sorába tizenhárom rezidens orvos és tizenegy szakorvos tartozik, akik többek között az intenzív, neurológia, kardiológia és a sürgősségi osztályokon tevékenykedtek. Egyébként az idén munkába állottak között egyaránt vannak román és magyar ajkúak, többségükben Hargita megyeiek, de érkeztek orvosok a környező megyékből, sőt Magyarországról is – tudtuk meg. Jelenleg az ideggyógyászaton, az intenzív és a sürgősségi osztályokon volna még betöltetlen hely szakemberek számára.

Demetert arról is kérdeztük, hogy a jelenleg szabadságát töltő – korrupciógyanú miatt egy ideig a munkától eltiltott – Csíki Csongor onkológus jövőben folyatja-e munkáját a kórház onkológiai osztályán, mivel értesüléseink szerint a szakorvos elhagyni készül az intézményt. Kitérő választ kaptunk: „Bármi bármikor lehetséges. Az óhajától és körülményektől függ, hogy itt dolgozik-e tovább. Nem tudok ehhez hozzászólni.” Kérdésünkre hozzátette, hogy van kolléga az onkólogián, aki helyettesítheti. Csíki Csongort is felkerestük, aki a következőképpen nyilatkozott: „Van alapja a hírnek, de erről nem szeretnék beszélni.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban
2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen
2025. augusztus 17., vasárnap

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot

Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot
2025. augusztus 15., péntek

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel

Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel
2025. augusztus 14., csütörtök

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon

A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon
2025. augusztus 14., csütörtök

Soltész Miklós Csíksomlyón: fontos, hogy fel lehessen kínálni egy másik utat a fiataloknak

Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Soltész Miklós Csíksomlyón: fontos, hogy fel lehessen kínálni egy másik utat a fiataloknak