
Fotó: Sárpátki Zoltán
November végéig elkészül a Márton Áron-szoborkompozíció – nyilatkozta a Csíki Hírlapnak Lakatos Pál Sándor, a szoborcsoport bronzöntője.
2015. november 05., 11:072015. november 05., 11:07
A Márton Áron-szoborcsoport megvalósíthatósági tanulmányát 2012 áprilisában fogadta el a csíkszeredai önkormányzat. A kompozíció elkészítésével Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrászművészt bízták meg. A művész 2012 decemberében fogott neki a vasvázszerkezetnek, következő év január végén kezdte az agyagot felpakolni. Ez a munkálat 2014 végéig tartott, ezt követően gipszbe öntötte, és 2015 február végén a szoborcsoport készen állt a bronzöntésre.
A köztéri alkotás bronzba öntésére vonatkozó, a csíkszeredai önkormányzat által kiírt pályázatot a Kecskeméten élő Lakatos Pál Sándor, Munkácsy-díjas szobrász nyerte. A kivitelezési szerződést június végén kötötték meg, ezt követően szállították a szoboregyüttes gipszváltozatát Magyarországra. A szerződés értelmében a művésznek öt hónap áll a rendelkezésére, hogy befejezze a viaszveszejtéses módszerrel készülő szobrot. Lakatos Pál Sándor elmondta, jelenleg a cizellálás és a hegesztés zajlik.
„Három fázisról van szó. Az első fázis augusztus közepén volt befejezve, ez a viaszmodellek és az öntőformák elkészítse volt, a második fázisban következett a darabok elkészítése és öntése. Most kezdődött el a harmadik fázis, az összeszerelés és a cizellálás, a legvége pedig a patinázás és a helyszínre szállítás lesz. Jól haladunk, november végére kell elkészülnie. Semmi nem veszélyezteti a határidőig való elkészülést, de még bőven benne vagyunk a folyamatban.”
A bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áron püspököt, egy bérmálkozó lányt és ennek bérmakeresztanyját ábrázoló szoboregyüttes a Szabadság-téren, a székely zászló jelenlegi helyén áll majd. A szobor felállításának időpontja még nem ismert.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!