Hat fiatal orvos költözik be

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Átadták csütörtök reggel a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szomszédságában felhúzott harmadik épület orvoslakásainak kulcsait az új bérlőknek. A négy lakásba hat fiatal orvos költözik be.

R. Kiss Edit

2014. március 06., 16:242014. március 06., 16:24

2014. március 07., 12:512014. március 07., 12:51

A kétszobás lakrészek kulcsait két orvosházaspárnak és két egyedülálló, fiatal szakembernek adta át csütörtök reggel a helyszínen Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. Birtalan József, Hargita Megye Tanácsának alelnöke ez alkalommal elmondta, örvendetes, hogy jönnek a fiatal szakemberek Csíkszeredába, hosszú igénylőlistáról kellett kiválasztani azokat, akik megkapták a kedvezményes bérleményt.

Vitos Attila, a kórház orvos igazgatója bemutatta, endokrinológus, diabetológus szakorvos és ideggyógyász orvos felesége, intenzív terápiás orvos és hematológus orvos felesége, urológus orvos és allergológus, immunológus orvosnő költöznek be az orvoslakásokba. Demeter Ferenc, a kórház menedzsere szerint sok fiatal szakember van még, aki itt vállalt munkát és lakást szeretne, reméli, nekik is segíteni tudnak majd.

„Dolgozunk azon, hogy az itt dolgozó fiatal orvosok számára megteremtsük a szükséges feltételeket, akár lakás, akár műszerezettség tekintetében” – mondta Borboly Csaba, hozzátéve, erőfeszítéseket tesznek annak érdekében is, hogy be lehessen fejezni az elhúzódó kórházbővítést. Hargita Megye Tanácsának elnöke közölte, az önkormányzat beruházásainak legnagyobb tételét teszi ki a csíkszeredai és a tölgyesi kórház számára előirányzott összeg, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ részéről olyan államtitkár kerül az egészségügyi tárcához, aki hozzá tud járulni ahhoz, hogy a kórház a kormánytól is kapjon támogatást beruházásokra.

A szépen kialakított, mosogatókagylóval felszerelt, berendezett fürdőszobával átadott lakásokat be is járták a jövendőbeli bérlőik. A gyergyószentmiklósi származású, Marosvásárhelyen végzett, Jászvásáron töltött rezidensévei után Csíkszeredában munkát vállaló Orbán Éva allergológus, immunológus miután megnézte a lakást, kérdésünkre válaszolva elmondta, nagyon örül, hogy megkapta a bérleményt. „Remélem, a továbbiakban is minden jól fog alakulni. Örülök annak is, hogy hazajöhettem és elfogadtak a kollégák, a Jászvásáron töltött rezidensi évek után nagyon jól esik, hogy itthon dolgozhatok. A lakás nagy segítség és remélem, épülnek még szolgálati lakások és a többi kolléga is részesül ebben a támogatásban” – mondta a fiatal szakorvos.

Tavaly év végén készült el a harmadik, orvoslakásokat magába foglaló épület a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház alatti dombon. A Hargita megyei önkormányzat finanszírozásával felhúzott épületben négy lakás van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
2026. január 29., csütörtök

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban

Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

2026. január 29., csütörtök

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában  

A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában   
2026. január 28., szerda

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban

Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban
Hirdetés
2026. január 28., szerda

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra

Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra
2026. január 27., kedd

Műanyagra cserélik a betonelválasztók egy részét Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál

Dolgoznak a betonelemekkel, ezért lezárták az 578-as európai út Csíkszentkirály felől Csíkszereda irányába vezető dupla sávját kedden reggel.

Műanyagra cserélik a betonelválasztók egy részét Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál
2026. január 27., kedd

Szociális munkás technikus képzés indul Csíkszeredában

Szakképzést indít 2026 februárjától a Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredában, amely a szociális ellátórendszerben dolgozni kívánók számára kínál gyakorlatorientált felkészülést.

Szociális munkás technikus képzés indul Csíkszeredában
Hirdetés