Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A Hargita Megyei Környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan: mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lej értékű bírságot szabtak ki.

Iszlai Katalin

2017. február 27., 12:042017. február 27., 12:04

Február elején írtunk először arról a kászoniakat érintő problémáról, amely szerint kiépített vízhálózat hiányában a helyiek csak ellenőrizetlen vízhez jutnak hozzá. A kászonaltízi tömbházakban lakók az önkormányzat által működtetett, fúrt kutakból oldják meg a vízellátást. Mivel tavaly a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság által elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a víz vastartalma a megengedettnek több mint tízszerese, emellett pedig mikrobiológiai szempontból sem megfelelő, a hatóság felszólította az önkormányzatot a probléma megoldására.

Az egészségügyi igazgatóság februárban egy lakossági bejelentés miatt újabb ellenőrzést tartott. Akkor Tar Gyöngyi megkeresésünkre elmondta, az újabb vizsgálat továbbra is azt támasztja alá, hogy a víz minősége nem megfelelő sem kémiai, sem biológiai szempontból. „Megszabtunk egy határidőt: március 10-ig a polgármesteri hivatalnak készítenie kell egy intézkedési tervet, hiszen az önkormányzat felelőssége a probléma megoldása” – mondta Tar Gyöngyi.

Mint időközben kiderült, a panaszos – aki egyébként szerkesztőségünknek is írt – az egészségügyi igazgatóság mellett a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökségnél, a vízügyi igazgatóságnál, illetve a Hargita Megyei Környezetőrségnél is panaszt tett. Utóbbi munkatársai a minap végeztek ellenőrzéseket Kászonaltízen. Balla Izabella, a Hargita Megyei Környezetőrség vezetője érdeklődésünkre elmondta, az ellenőrzés során azt tapasztalták, hogy a polgármesteri hivatal egy olyan vízellátó-, és szennyvízcsatorna-hálózatot működtet, amely nincs engedélyeztetve.

„Ez azt jelenti, hogy a rendszer nincs leszabályozva környezetvédelmi szempontból. Az ülepítőt még a ’70-es, ‘80-as években építették, de akkor még mások voltak az előírások, a mai törvények már azokat az eljárásokat nem engedik meg. Az ülepítő jelenleg egy szennyezőforrás, ugyanis van egy kifolyása a Kászon-patakába. A polgármesteri hivatal ezért büntetve volt: az ellenőrző aktát aláírták, és ki lesz küldve a büntetőjegyzőkönyv. A büntetés értéke 30 ezer lej” – emelte ki Balla Izabella.

A környezetőrség vezetője hozzátette, mivel a bírsággal nem oldódik meg a probléma, előírásokat is szabtak az önkormányzat számára. „Előírtuk, hogy a szolgáltatást engedélyeztetni kell környezetvédelmi szempontból, illetve a szennyezést meg kell szüntetni. Az ülepítőből csak szippantani lehet, a kiszippantott szennyvíz pedig egy engedélyeztetett víztisztítóba kell kerüljön. A szennyvizet, amíg elindul a helyi szennyvíztisztító működtetése, el kell szállítani a legközelebbi szennyvíztisztítóhoz. Persze a szállítást is engedélyeztetni kell, de a lényeg az, hogy a szennyvíz megfelelő helyre kerüljön: a patakba kiengedni nem lehet. Egyébként ha nem szolgáltatna a polgármesteri hivatal, akkor nem lenne engedélyköteles, de így igen. A 3600-as számú CAEN-kód alatt folytatott aktivitást kell engedélyeztetniük, ez a víz befogására és szolgáltatására vonatkozik. Emellett a 3700-as számú CAEN-kód alatt futó tevékenységet is engedélyeztetni kell a szennyvízgyűjtés miatt. Mindezekre a legutolsó határidő március 30, eddig kötelesek jelezni felénk, hogy milyen intézkedéseket hoztak, hogyan oldották meg az előírt feladatokat” – magyarázta Balla Izabella.

András Zoltán, Kászonaltíz polgármestere megkeresésünkre elmondta, az ellenőrző szervek a munkájukat végzik, ezért nem tud haragudni. „Ebben az országban több az ellenőrző szerv, mint akiket ellenőrizni kell. Kaptunk egy bírságot, de hogy ki tudjuk-e fizetni, azt nem tudom, hiszen egyelőre se költségvetésünk, se pénzünk nincsen. Az ellenőrzések építő jellegűek voltak, és azt szorgalmazták, hogy találjunk egy megoldást. A csatornahálózattal kapcsolatosan nem látok nagy problémát, ugyanis azon régóta dolgozunk, de a vízhálózat kialakítása nem csak az önkormányzat döntésétől függ. Az a baj, hogy magát a szolgáltatást kell engedélyeztetni a CAEN-kódok szerint, de egy önkormányzat nem tud CAEN-kód szerint szolgáltatni. Erre az országra jellemző, hogy egyik törvény elvágja a másikat, ez áll fent most is. Mindenféleképpen az előírások szerint próbálunk eljárni, és dolgozunk az ügyön” – hangsúlyozta András.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

70 év távlatából: egész Székelyföldet megszólító programsorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra

Rendhagyó történelemórák, dokumentumfilm, fotókiállítás és diákprogramok is szerepelnek a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett emlékév rendezvényei között az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.

70 év távlatából: egész Székelyföldet megszólító programsorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

2026. szeptember 18., péntek

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken

A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken
2026. szeptember 18., péntek

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény

Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában

Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában
2026. szeptember 18., péntek

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme

Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban

Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban
2026. szeptember 16., szerda

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál

Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál
2026. szeptember 15., kedd

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült

Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült
Hirdetés