Fél évnyi zárva tartás után jövő hónap közepén új helyen kinyit a Kájoni János Megyei Könyvtár. A könyvekett régi helyükről átszállították az új épületbe, ott pedig újraleltározták. A könyvtárigazgató körbevezetett a csíkszeredai létesítményében.
2012. november 21., 16:282012. november 21., 16:28
2012. november 21., 19:332012. november 21., 19:33
A látottak elsőre is meggyőzők: a meleg és világos helyiségek, a hatalmas panorámaablakok, a teázónak kihagyott épületrész, illetve a majdani előadóterem otthonossá, könnyen használhatóvá teszi a Kájoni János Megyei Könyvtárat.
Nyitás december 18-án
„Nagyjából berendezkedtünk, a teljes könyvállományt felleltároztuk, most azokat a műszaki, illetve gyermekkönyveket kell kiselejtezzük, amelyek annyira megrongálódtak, hogy már nem érdemes tartani. Közben a szakemberek a telefonközpont és a számítógépes hálózat kiépítésén dolgoznak” – sorolja a december 18-i nyitásig még hátralevő teendőket Kopacz Katalin, a megyei könyvtár igazgatója, miközben az új létesítmény olvasóbarát oldalát is megmutatja.
„Hiszem, hogy ezentúl sokkal többen fognak felkeresni. Ezért alakítunk ki a gyermekrészlegen játszósarkat, annak közelében pedig egy teázót, hogy miközben a gyerek játszik, a szülő újságot olvashasson és kávézhasson. Az alagsori előadótermünkben rendezvényeket, író-olvasó találkozókat, könyvbemutatókat, nyugdíjas délutánokat, egyéb tematikus napokat is szeretnénk szervezni. A régi helyszínen gondot jelentett a megközelítés, a sok lépcső, itt viszont lift is van az épületben, amit a mozgáskorlátozottak és az idősebbek is használhatnak majd. Mindezek mellett a könyvtár legnagyobb pozitívuma, hogy most már minden részlegünk egy épületbe került” – magyarázza az igazgató.
Megszokott név, régi telefonszám
A könyvtár megszokott vezetékes telefonszámai közül az egyik megmaradt, az olvasók ezentúl is hívhatják a 0266–371988-as számot, amely egyben fax is. A másik szám – a 0266–371790-es – viszont megszűnt. A megyei könyvtárnak több mint nyolcezer olvasókártyával rendelkező használója van, közülük tavaly 4500-an jártak is a tékába. Az utóbbi időszakban megnőtt a helyismereti, környezetvédelmi, könyvviteli és menedzsmenttel kapcsolatos könyvek iránti kereslet, ezért a megyei tanácstól kapott jelentős, százezer lejes évi könyvvásárlási támogatás nagy részét ilyen kötetekre költik. „Persze gyerekkönyveket, lexikonokat, hangos könyveket is vásároltunk, továbbá jövőre is előfizetünk mintegy hatvan újságra, folyóiratra, időszakos kiadványra.”
A megyei önkormányzat alintézményeként működő könyvtár neve és logója egyelőre marad a régi, Hargita Megye Tanácsa ugyanis eddig még nem jelezte, hogy mikortól vezetné be a huszonhárom alintézménye számára tervezett közös arculati elemeket és az egységes megnevezést. A könyvtárnak összesen huszonhárom alkalmazottja van. Egy esetleges létszámbővítéskor többek között rendszergazdára, illetve informatikusra, valamint egy olyan könyvtárosra is szükség lenne, aki rendezvényszervezői teendőket is ellátna.
A közeledő könyvtárnyitás mellett a megyei intézmény egy városi könyvtár nyitását is tervezi, mégpedig Balánbányára. Fel is vették a kapcsolatot a helyi polgármesterrel, aki jelezte, jónak tartja az ötletet, és helyiséget fog biztosítani a bibliotéka számára.
A Kájoni János Megyei Könyvtár éveken át a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában működött, mindaddig, amíg a művelődési ház Közüzemek felé felhalmozott fűtéstartozásai miatt az épületben leállították a fűtést. Ezután keresett új helyszínt a megyei könyvtár, amely idén nyáron a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolával szemben épült irodaházba költözött.
Elfeledett írók és a „sztárszerzők”
„Tolsztojt már nem olvassák annyian, mint tíz évvel ezelőtt, Szerb Antalt viszont mintha újra felfedezték volna” – osztotta meg tapasztalatait Péter Katalin megyei könyvtáros. Kemény Zsigmond műveit például csak azóta olvassák többen, mióta kötelező házolvasmánnyá váltak. Egyre ritkábban emelik le a polcról Anatole France, Tersánszky J. Jenő, John Galsworthy és Victor Hugo munkáit. „Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényét is sokan kölcsönzik, Garcia Marquez Száz év magányából pedig soha nincs annyi készleten, mint ahányan keresik”. A megyei könyvtár „slágerírói”: Milan Kundera, Bohumil Hrabal, Szabó Magda, Paulo Coelho, Wass Albert, Márai Sándor, Anna Gavalda, J. R. R. Tolkien és J. K. Rowling. „A huszonévesek körében egy ideje nagyon népszerűek lettek a világháborús regények, például Heller 22-es csapdája” – tudtuk meg a könyvtárostól.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.
szóljon hozzá!