Hallásvizsgálatot végeznének minden újszülöttön

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Egy európai uniós finanszírozású program révén ettől ez évtől minden újszülött hallásvizsgálaton esik át az újszülött osztályokon – jelentette be nemrég az egészségügyi miniszter. A csíkszeredai kórházban egyelőre nem tudnak konkrétumokat a tervezett intézkedésről.

R. Kiss Edit

2015. január 11., 18:132015. január 11., 18:13

„A hallásvizsgálat az egyetlen módja a csökkent hallás felfedezésének már az újszülött életének első hónapjában. Ezért döntöttünk úgy, hogy 2015-től minden újszülöttosztályon és minden újszülött számára megszervezzük a szűrővizsgálatot. A személyzet kiképzését erre a célra, továbbá az osztályok felszerelését a szükséges műszerekkel európai uniós alapokból végezzük el” – nyilatkozta korábban Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter. A tárca közleménye szerint eddig országszerte 17 újszülöttosztályon voltak adottak a feltételek ahhoz, hogy vizsgálják a kisbabák hallását.

Marosi Mária Terézia, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház újszülött osztályának főorvosa érdeklődésünkre elmondta, konkrétumot nem tudnak egyelőre az egészségügyi tárca által tervezett intézkedésekről. Úgy véli, bár kevés a siketség által érintett gyermek, fontos lenne az szűrővizsgálat. Országos programok keretében jelenleg pajzsmirigy-alulműködésre és a fenilketonuria nevezetű anyagcsere-betegségre végeznek szűrővizsgálatokat az újszülöttek körében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
2026. június 22., hétfő

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola

Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola
Hirdetés