
Fotó: Veres Nándor
Elodázódik a személyes találkozó és megbeszélés a csíkszeredai helyi önkormányzati képviselő-testület és a városi rendőrség között.
2014. június 19., 19:372014. június 19., 19:37
2014. június 19., 19:472014. június 19., 19:47
Miután korábban a képviselő-testület személyes találkozóra vonatkozó meghívásának a rendőrkapitányság nem tett eleget, helyette írásban kérte a felmerült kérdéseket, ezeket májusban el is küldték. A rendőrség elkészítette ugyan, de nem küldte el a válaszokat, azt javasolva, hogy ezeket személyes találkozón vitassák meg. Erre viszont egyelőre nincs mód.
Válaszok nélkül nincs találkozó
A kérdéseket tartalmazó levelet aláíró Fülöp Árpád Zoltán, a helyi közigazgatási, jogügyi, közrend-fenntartási, állampolgári jogok és szabadságjogok tiszteletben tartásával foglakozó szakbizottság elnöke korábban, a rendőrség álláspontjának megismerése után azt mondta, nem ők kezdeményezték az írásban történő kommunikációt, hanem a rendőrség, és úgy illene, hogy a feltett kérdésekre válaszoljanak. Kérdésünkre csütörtökön közölte, az önkormányzati RMDSZ-frakció álláspontja az, hogy amíg nem kapják meg a válaszokat, addig a rendőrség által javasolt személyes találkozóra nem kerülhet sor. Ez azt is jelenti, hogy a jövő hét végén esedékes júniusi soros tanácsülésre sem kap meghívót a rendőrség, ha a válaszlevelet időben nem továbbítják. Felmerült, hogy a csíkszeredai rendőrség válaszainak hiányában a megfogalmazott 19 kérdést a belügyminisztériumnak is elküldjék, de erről csak a keddi frakcióülésen döntenek majd – tudtuk meg.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!