
Fotó: Veres Nándor
A közösség jövőjét tudják meghatározni, ha sikerül hatékonyan kamatoztatniuk tőkéjüket – írja közleményében a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT). A szervezet A székelyföldi közbirtokosságok gazdasági helyzete címmel hirdetett meg konferenciát péntekre Csíksomlyón.
2014. március 18., 16:332014. március 18., 16:33
2014. március 18., 16:412014. március 18., 16:41
„Az erdélyi közbirtokosságok gazdasági ereje folyamatosan nőtt az elmúlt években, mára jelentős tőkével, azaz pénzügyi potenciállal bírnak” – hívja fel a figyelmet az említett közleményben Szécsi Kálmán RMKT-elnök.
Az illetékes szerint a helyi projektek kezdeményezésével vagy finanszírozásával a közösségek jövőjét tudják meghatározni ezek a szervezetek, ám ez csak akkor sikerülhet nekik, ha hatékonyan kamatoztatják tőkéjüket munkahelyteremtésre, a természeti környezet megőrzése mellett. Ehhez viszont gazdasági szakismeretekre és tapasztalatra, a lehetőségek felismerésére és nem utolsósorban összefogásra van szükség.
„Úgy gondoljuk, hogy az RMKT elsősorban a közbirtokosságok képviselőinek, vezetőinek szakmai képzésében, illetve a jó példák bemutatásában tud segíteni” – hangsúlyozza az elnök, hozzáfűzve, az általuk felkért szakértők a közbirtokosságok hatékony szervezésében, adózásában, a befektetések jó kiválasztásában, illetve a pályázatok előkészítésében tudnak segíteni. Március 21-én, pénteken, a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ C-termében meghirdetett konferencia reggel kilenc órakor kezdődik.
Bővebb információk a rendezvény honlapján találhatók: kozbirtok.eventbrite.com.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!