Fülszámproblémák a bevizsgálásnál

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Eddig is kötelező volt a levágott állatok húsának trichinella-vizsgálatához az egyed fülszáma és a gazda személyazonossági igazolványa. Egy csíkszéki férfi azonban nehezményezte azt a módot, ahogyan tudtára hozták ezt.

Szabó Kamilla-Mária

2014. november 27., 19:172014. november 27., 19:17

A csíkszeredai András András csütörtökön azzal a panasszal kereste fel szerkesztőségünket, hogy amikor a hajnalban levágott disznó húsmintáját bevizsgálás céljából bevitte az egyik csíkszeredai állat-egészségügyi egységhez, az ott dolgozó hölgy csúnyán „kifogadta”. A Csíkszentmiklóson felnevelt disznót levágása után a megyeszékhelyen dolgozták volna fel, ezért döntöttek úgy, hogy a húsmintát is ott vizsgáltatják meg. Mivel a férfinak nem volt tudomása arról, hogy a húson kívül egyebet is magával kellene vinnie a vizsgálatra, így nem tudta átadni a hölgy által kért fülszámot. Viszont ragaszkodott ahhoz, hogy fogyasztás előtt egy szakember is nézze meg a húst.

Elmondása szerint a hölgy először csattogtatni kezdte az előtte levő iratokat, majd kiküldte az irodából a gazdát. Habár megfordult a fejében, hogy ezt követően hazamegy, mégsem akarta, hogy családja ellenőrizetlen húst fogyasszon, így tovább próbálkozott. Végül sikerült elérnie, hogy megvizsgálják a mintát.

Ezzel kapcsolatban felhívtuk Püsök Lászlót, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivőjét, aki elmondta, hozzájuk eddig nem érkezett a fentihez hasonló panasz. Hozzátette, Romániában a szarvasmarhák, juhok és a disznók mindegyike egyedesítve, azaz fülszámozva kell, hogy legyen, azáltal szerepel az országos adatbázisban. Amennyiben levágják az állatot, a fülszám alapján vonják ki a nyilvántartóból, ezért fontos a bevizsgáláskor a fülszámot is vinni az állatorvoshoz. Kiemelte, eddig is szükséges volt a fülszám felmutatása a hús bevizsgáltatásához, ha azt valamelyik állatorvos nem kötelezte, az a gazdák iránti jóindulatból történt. 

Tekintettel a kezdődő disznóvágási időszakra, a hatóság kirendeltségein szombaton és vasárnap is dolgoznak a körorvosok, így hétvégén 9–11 óra között is elvégzik a húsminták bevizsgálását. A vizsgálat 11,16 lejbe kerül, és ahogy mondta a szakember, nagyon fontos, hogy a húsminta mellett a gazda vigye magával személyazonossági igazolványát, valamint az állat fülszámát is. Óva intik a gazdákat attól, hogy perzselés közben elégessék a sertések fülszámát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés