
Fotó: Kristó Róbert
Nagy népszerűségnek örvendett az első alkalommal megszervezett Csíkszentmiklósi Kolbászfesztivál. A szombati rendezvényen, miközben a kolbásztöltők megméretettek, az érdeklődők a frissen sült finomságokat is megkóstolhatták.
2014. február 22., 20:112014. február 22., 20:11
2014. február 24., 08:512014. február 24., 08:51
Nagy sürgés-forgás fogadott szombat délben a csíkszentmiklósi kultúrotthon mögötti téren, ahol az első alkalommal megszervezett Kolbászfesztiválra került sor. A Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület (CSIE) által szervezett egy napos program iránt sokan érdeklődtek: a szomszédos falvak lakói mellett Csíkszeredából, távolabbi városokból, sőt Magyarországról is érkeztek vendégek. A kézdivásárhelyi Kacsó Albert Hunor szombaton Csíkszeredában tartózkodott, egy barátja javaslatára látogatott el a fesztiválra. A rendezvény hangulata nagyon megtetszett neki, örült, hogy időt szánt rá. A kolbászokból a frissen sült csabait szerette volna megkóstolni.
Kilenc csapat versengett
Megérkezésünkkor már javában dolgoztak a kolbásztöltő versenyre jelentkezett csapatok. Voltak, akik a kolbászokat töltötték, miközben mások az asztalok dekorálásával foglalkoztak, vagy épp a sütéshez készítették elő az ínyencségeket. András Róbert, a CSIE egyik tagja kifejtette, a kolbásztöltő versenyre kilenc csapat jelentkezett: a községbeli csapatok mellett Csíkszeredából kettő, Ülkéről és Újkígyósról pedig egy-egy csapat jelentkezett a megmérettetésre.
Hazai ízeket kínáltak
Szabó Zoltán, az Újkígyós Gazdaköri Egyesület tagja három másik társával érkezett Szentmiklósra, hogy részt vehessenek az eseményen. A testvértelepülésről érkezett csapat a gyulai és a csabai kolbászok ízét hozták el a fesztiválra. A hagyományos helyi ízesítés szerint a húshoz került paprika, fokhagyma, köménymag, bors és só is. Továbbá otthonról hoztak magukkal száraz kolbászt, az étkek mellé pedig jó pálinkát is – számolt be Szabó.
A helyi Henorag nevű csapat hagyományos helyi kolbászt töltött: fokhagyma, só, bors és kevés paprika ízesítette a húst. Az első alkalommal megszervezett rendezvényen szívesen részt vettek, örültek, hogy a fiatalok kezdeményezték – fejtette ki Szőcs Zsuzsa, a csapat egyik tagja.
Az íz mellett a higiénia is fontos
„A kolbásztöltő verseny értékelésekor négy dolgot veszünk figyelembe. Egyrészt a higiéniát, hogy milyen körülmények között készült el a kolbász, másrészt, hogy milyen dekorált asztalon tálalják. Ugyanakkor fontos az is, hogy a megsült kolbászok hogyan néznek ki, mennyire gusztusosak, végül pedig az ízét is pontozzuk” – részletezte András.
A száraz kolbász és füstölt szalonna versenyre kevesebben jelentkeztek, amit nem tartanak gondnak a szervezők, mivel első alkalommal szervezték meg az eseményt. Bíznak benne, hogy jövőben már előre gondolnak ez emberek a fesztiválra, és félretesznek februárra a füstölt finomságokból – vázolta reményeiket a szervező.
Egyedit alkottak
A népes tömegben Szépvíz község polgármestere, Ferencz Tibor is felbukkant, kifejtette, hogy egy ilyen kezdeményezéshez csak gratulálni lehet. „Fiatalok kezdeményeztek egy olyan dolgot, amit nem a szomszéd településről akartak lemásolni, ezzel pedig megmozgattak a közösséget” – értékelte az egyesület tevékenységét a községvezető. Hozzátette, az elismerésre méltóan aktív fiatalokat eddig is segítették, és a továbbiakban is számíthatnak az önkormányzat támogatására.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!