
Fotó: Veres Nándor
A tervek szerint őszre készül el a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia, illetve az FK Csíkszereda focicsapat és a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium kétszáz férőhelyes kollégiuma. Az továbbra sem világos, hogy a beruházást ki és hogyan fogja működtetni.
2016. február 22., 18:562016. február 22., 18:56
2016. február 22., 20:352016. február 22., 20:35
A téli időszakot követően hétfőn újra munkához láttak a csíkszeredai városi labdarúgópálya mellé tervezett lelátó és kollégium építéséhez a kivitelező cég munkatársai. Ráduly Róbert Kálmán projektmenedzser sajtótájékoztatót tartva elmondta, a megszokottnál enyhébb tél tette lehetővé, hogy korán megnyílhatott az építőtelep.
A négy szintesre tervezett létesítmény második emeletén dolgoznak jelenleg. Mint Ráduly részletezte, a földszinti és az első emeleti födém megöntése után most a második szint zsaluzását, vasazását végzik az építőmunkások. Ezután következne március 10-e körül a betonozás, ami után kiépítik a második szint födémjét, és így halad majd tovább a munkálat a negyedik szintig. Június közepére fejeznék be a tetőszerkezet kialakítását.
A létesítményben egy 200 férőhelyes bentlakás is működik majd, a földszinten helyet kap egy étkezde, egy sporttevékenységeket kiszolgáló rész (öltözők, edzőterem), valamint egy sportrendelő, továbbá egy 1000 férőhelyes lelátó. Mindezekhez külön bejáratokat építenek.
A tél folyamán heti egy-két alkalommal egyeztettek a tervezők, a kivitelezők és a beruházó megbízottjai, hogy növeljék a terv hatékonyságát, és csökkentsék a költségeket. „Ezeknek az egyeztetéseknek eredményeképpen növeltük az épület hasznos felületét. Hattal növeltük a bentlakásban az ágyak számát, így a korábbi 194 helyett 200 férőhelyes lesz. Továbbá a kétszintes lelátó újragondolásával eljutottunk oda, hogy 1024 ülőhely lesz a korábbi 960 helyett” – magyarázta. Ugyanakkor a felső szinten 220 négyzetméternyi felülettel bővül az épület, amely öt kisebb tanulószoba és egy nagyobb közösségi terem kialakítását teszi lehetővé.
Ráduly ugyanakkor kiemelte, ennek az épület elsődleges haszonélvezője a Márton Áron Főgimnázium lesz, az iskolának ugyanis a teljes felújítása óta nincs sem saját bentlakása, sem étkezdéje.
„Az FK Csíkszereda nem kívánja működtetni sem a bentlakást, sem az étkezdét, hanem be kellene illeszteni a mai romániai tanrendszerbe, mint egy középiskolai kollégiumot, szakácsnővel, takarítónővel, nevelővel felvértezve. Mivel mind a 200 bentlakó középiskolás diák lenne, a város normatív rendszerébe beépített szakszemélyzet kellene működtesse ezt a kollégiumot” – vélte Ráduly. Ez egyébként szerepel is abban a várossal kötött megállapodásban, amelyet tavaly nyáron fogadott el a csíkszeredai önkormányzat.
Az FK Csíkszeredával kötött együttműködési egyezményben az önkormányzat vállalást tett arra is, hogy egyebek mellett felújítja a sportpálya környékét, illetve közművesíti a most épülő létesítményt, erre a város az idei költségvetéséből 1,6 millió lejt különített el. A közművesítés lesz a legsürgősebb feladat, a projektmenedzser azonban tart attól, hogy a szolgáltatók, például az E-On és az Electrica nem fogja időben rácsatolni saját hálózatára a létesítményt.
Antal Attilát, Csíkszereda alpolgármesterét is megkerestük. A téma kapcsán kifejtette, hogy a futópálya korszerűsítésére évekkel ezelőtt elkészült egy terv, amelynek a kivitelezése nem valósult meg. Ezt a tervet kell most bővíteni a fociakadémiával megállapodott vállalásoknak megfelelően. Előbb a terület rendezését taglaló megvalósíthatósági tanulmányt kell elkészíttetni, amelyet az önkormányzatnak kell elfogadnia. Ehhez igazítják majd a futópálya felújítási tervét. „Ezt követi a megvalósíthatósági tanulmányban foglaltak szakági terveztetése és a kivitelezés” – hozta tudomásunkra az alpolgármester, mintegy érzékeltetve, hogy jelentős munka van még hátra az önkormányzat részéről.
Varga László, a Márton Áron Főgimnázium igazgatója a bentlakás működtetésével kapcsolatban elmondta, tárgyalásokat kell folytatniuk az önkormányzattal és a tanfelügyelőséggel. „A fő kérdés az, hogy a személyzetet hogyan lehet majd alkalmazni és fizetni” – emelte ki az igazgató. Jelenleg a főgimnázium bentlakó diákjainak többsége a Kós Károly Szakközépiskola bentlakásában van elszállásolva.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!