Földrengés sérültjeit mentették a gyakorlaton

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Földrengés rázta meg Csíkszeredát a keddi katasztrófavédelmi gyakorlat forgatókönyve szerint. Emiatt több épületet ki kellett üríteni, sérülteket szálítani, tüzet oltani.

Kovács Attila

2012. szeptember 25., 15:512012. szeptember 25., 15:51

2012. szeptember 25., 19:322012. szeptember 25., 19:32


Délelőtt 10 órakot szólal meg a sziréna először a csíkszeredai polgármesteri hivatalnál, ahol a földrengés okozta károk korlátozását és elhárítását gyakorolták. Az alkalmazottak elhagyták az épületet és a Mikó-vár előtti járdaszakaszon figyelték a fejleményeket. A forgatókönyv szerint a földrengés miatt tűz is keletkezett az épület nyugati oldalán, ekkor érkezett meg a városháza tulajdonában levő, tűzoltásra is használható, víztartállyal, szivattyúval felszerelt ATV két akalmazottal, akik gyorsan eloltották a lángokat.

Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint a négykerekű terepmotor, amely Hargitafürdőn állomásozik, nehéz terepen jól használható tűzoltásra is, erre már volt példa, az erdőtüzeknél, illetve a tőzegtűznél is bevetették. Úgy vélte, ez a katasztrófavédelmi gyakorlat arra jó, hogy megnézzék, hogyan működnek a szirénák, de a valódi vészhelyzetek ennél komolyabbak.

Megtudtuk azt is, 22 sziréna van a városban, és annak ellenére, hogy a város egy olyan automata telefonközpontot vásárolt, amelynek segítségével egy gombnyomással ezek mind működésbe hozhatók, ám nem így történt. Ráduly szerint hiába fizet a város két tucat telefonvonalat a Romtelecomnak, ezek egy része üzemen kívül van, így ezért csak 12 sziréna szólaltatható meg egyszerre. A hibák kijavítása ezután történik meg.

A gyakorlat három iskolánál folytatódott, a Petőfi Sándor Általános Iskola egyik osztályát éppen a sportpályán, tornaóra közben érte a riadó kezdete. Nem sokkal később, a szirénahang elnémulása után fejük fölé tartott könyvekkel füzetekkel vonultak ki az udvarra a többiek is, tanárok, tanítók vezetésével – a forgatókönyv szerint a lehulló törmelék ellen is kellett védekezni.

Két „sérültje” is volt itt a földrengésnek, egyiküket hordágyon hozták ki az udvarra, ahol mindkét diákot a Hargita Megyei Mentőszolgálat szakemberei vették át és szállították el. Ezután vegyi baleset esetén előírt beavatkozásra került sor a Heineken Romania csíkszeredai sörgyáránál, a gyakorlat 12 órakor véget ért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés