Fizetnie kell a gyászoló anyának

A gyimesbükki Antal Jenő az 1989-es forradalom alatt román katonaként harcolva, Brăilán vesztette életét ’89 december 27-én. Azt követően a fiukat elvesztő szülőket az állam – az 1990-ből származó 42-es törvény értelmében – folyamatos támogatásban részesítette több mint két évvel ezelőttig – tudtuk meg Antal Máriától, az elhunyt katona édesanyjától.

Havonta 150 lejt fizet vissza

A tragikus esemény után Jenő édesapja állította össze a támogatáshoz szükséges iratcsomót, amelynek elbírálását követően 1990-től tíz évig minden hónapban 100 lej kapott a család. 2000-től havi rendszerességgel egyre nagyobb pénzösszeggel támogatta az állam a hozzátartozókat. Azonban 2010 áprilisától három hónapig – minden előzetes értesítés nélkül – nem érkezett a havi 350 lej. A közben özvegyen maradt édesanya, mire utánajárt volna, hogy mi az oka a kimaradásnak, kifizették a három hónapos elmaradást, és további egy évig rendszeresen megkapta a fia halála után járó összeget. 2011 májusában levélben értesítették az asszonyt, hogy vissza kell fizetnie az utolsó egy évi támogatást, mivel arra ő már nem jogosult. Emiatt két és fél éve havi 150 lejt vonnak le 500 lejes nyugdíjából – részletezte az utóbbi évek történéseit Mária néni.

A kevéske jövedelme ellenére sem panaszkodik az asszony, azt mondja, a mindennapi betevő felkerül az asztalra, egyébre pedig nem költ. Az APIA-tól a földek után kapott támogatást is unokáinak adja, azzal a céllal, hogy ők boldoguljanak az iskolában, egyetemen. 

Hosszas ügyintézés

Antal Attila, Antal Mária veje kezeli a hivatalos papírokat, amelyekkel az onesti-i, illetve a bukaresti illetékesekhez fordultak. Ott jártunkkor sorra mutatta az iratokat, amelyeket összegyűjtöttek. Elsőként azt az igazolást néztük meg, amelyen szerepel, hogy Antal Jenő a forradalomban hősként vesztette életét. Elmondása szerint ez az igazolás járt le – emiatt vonták meg a támogatást –, habár erről nem kapott értesítést az idős asszony. Az iratcsomóból előkerült az az óvás is, amelyet 2011 májusában nyújtottak be az onesti-i nyugdíjpénztárhoz, a megkapott értesítés után, miszerint az asszonynak közel 4500 lejt kell visszafizetnie. Az óvásban hangsúlyozták, hogy Mária néni nem kapta meg az értesítést, amely szerint meg kellett volna újítani a fia hősi haláláról szóló igazolást, és kérték, vizsgálják újra az ügyet – foglalták össze.

Bukarestbe irányították

A hatóságoktól azt a választ kapták, hogy a továbbiakban Bukarestben kell leadni az óvást és megújítani a már lejárt igazolást. A Bukarestbe leadott kérésükre 2011 decemberében levélben érkezett válasz, amelyben az állt, hogy a kérésük és a csatolt dokumentumok minden feltételnek eleget tesznek, így elfogadják óvásukat, megújíthatják az igazolást – foglalta össze az asszony és veje. Elmondták, hogy a bizonyító aktához egy fényképet kellett küldeniük az elhunytról a fővárosi hivatalba, amelyet 2012. február 23-án elektronikus formában továbbítottak is. Azt követően azonban hiába várták az igazolást, az nem érkezett meg, telefonos érdeklődésükre pedig azt a választ kapták, hogy törvénymódosítás történt, nem tudnak rajtuk segíteni. Az asszony nem érti, hogyan vonhatták meg azt a támogatást, amelyre élete végéig jogosult. 

A törvény értelmében

Az 1990-ből származó 42-es törvény alapján kapták meg a szülők a hősi halált halt fiuk utáni támogatást, aminek értelmében a szülők életük végéig jogosultak arra. Ezt követően 2004-ben elfogadták a 374-es jogszabályt, amely szerint a forradalomban elhunyt katonák haláláról szóló igazolásokat meg kell újítani. A szintén 2004-ben megjelent 341-es törvény 4. cikkelye ugyanakkor kimondja, az igazolás megújításához kérést kell leadni Bukarestben a 1989-es decemberi forradalmárok problémájával foglalkozó államtitkársághoz (Secretariatul de Stat pentru Problemele Revoluţionarilor din Decembrie 1989). Ezután kaphatják meg az elesettek hozzátartozói a megújított igazolást, amellyel a felelős helyi intézményhez kell fordulni. Ha minden irat megfelel a feltételeknek, a letett igénylést követő hónapban utalják is a pénzt. Antalék viszont ez utóbbi igazoló okiratot azóta is várják.

Húszévesen hunyt el

Mária néni –  vagy ahogy a faluban ismerik, Mariska – könnyes szemmel mesélt 20 évesen elhunyt fiáról, akit mindenki jó kedélyűnek ismert: szeretett énekelni, tudott szaxofonozni, gitározni, zenekarával még lakodalmakban is muzsikáltak. „Amikor hétvégente hazaérkezett, mintha az áldott nap sütött volna reánk” – csuklott el az édesanya hangja, miközben a Csíkszeredában villanyszerelő-karbantartóként dolgozó fiáról mesélt. Hozzátette, besorozása előtt fia nagyon félt a katonaságtól, ő pedig azzal nyugtatta, hogy a bátyjai is voltak katonák, román tudásával ő is boldogulni fog.
Jenő annak idején megírta szüleinek, hogy raktárosnak akarták kinevezni, de nem vállalta el, mert nem akart elmaradni a társaitól. Katonacimborái később szüleinek azt mondták, hogy 26-án este olyan szótlan és szomorú volt, mintha megérezte volna a halálát. „Megbírtam ezt is, azt mondtam, kőből van az én szívem. Úgy szerettem volna inkább én meghalni” – sóhajtott fel az édesanya.