Lakossági fórumot tartottak szeptember 23-án a helyi Művelődési házban. Az esti találkozónak célja a Hargita Megye Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszere című óriásprojekt keretében a Korondon épülő tömörítő állomással kapcsolatos, lakosság által felvetett félelmek eloszlatása volt.
2015. szeptember 25., 16:142015. szeptember 25., 16:14
2016. június 30., 09:452016. június 30., 09:45
A fórumot – moderátorként – Katona Mihály polgármester nyitotta meg. Ezt követően Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd vázolta a Korondon kialakult helyzetet, amely két fronton zajlik.
A jogi vonalat nem részletezte tekintettel a másnap sorra kerülő tárgyalásra, ellenben bemutatta a beruházás fontosságát, amit a Kolozs, Maros, Fehér megyékben kialakult hulladéklerakási problémák megjelenésével szemléltetett. A megyei tanács célja az volt, akkor amikor belekezdett ebbe a projektbe, hogy Hargita megyébe ne találkozzunk ezekkel a problémákkal, ne kelljen a hulladékelszállítás árát többszörösére emelni.
Barti Tihamér, a megyei önkormányzat alelnöke néhány szóban a projekt kivitelezéséhez szükséges anyagi források biztosításáról beszélt, a beruházás rendkívüli fontosságát hangsúlyozva, tekintettel arra, hogy a napjainkban keletkező hulladék mennyiség és annak szállítása, és végső lerakása minden európai ország legnagyobb környezetvédelmi problémája. Ezen projekt megvalósításával, ennek a valós problémának a megelőzését szeretnénk elérni.
Zólya László projektmenedzser előadása során a korszerű, fenntartható hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésének fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy az átrakó állomásoknak az a feladata, hogy költséghatékonnyá tegyék a hulladékszállítást, az összegyűjtött laza hulladékok sokkal kisebb helyre történő összepréselése révén.
A rendszer bejáratása után, a megtermelt hulladékmennyiség 50 százalékát újrahasznosítják, 20–30 százalékát komposztálják, és csak a maradék kerül végleges lerakásra. Ennek eléréséhez arra van szükség, hogy a lakosság tudatosan gyűjtse az általa megtermelt háztartási hulladékot, belátva a szelektálás és a komposztálás értelmét és hasznát.
A szakember a továbbiakban részletesen ismertette az épülő tömörítő állomások működési elvét és a hulladék útját. Ismertette az önkéntes szelektív hulladékgyűjtő udvarok szerepét és fontosságát, bemutatta a lerakható újrahasznosítható hulladéktípusokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezeken az udvarokon nem tárolható biodegradábilis (rothadó) hulladék, ebből következően ezek az udvarok nem lehetnek bűzforrások.
Zólya László befejezésül kiemelte, a projekt keretében épülő minden létesítmény, így az átrakó állomások is maradéktalanul megfelelnek a hazai és az európai törvényes előírásoknak, és ami lényeges, zavaró bűzt és zajszennyezést ezek sem okoznak.
A fórum folytatásaként a jelen levők közül többen is elmondták véleményüket, meglátásaikat, néhányan aggodalmuknak adva hangot, a korondi tömörítőállomás jövőbeni környezetre gyakorolt hatásaival kapcsolatosan.
A találkozó végén a megyei tanácselnök megköszönte a korondi önkormányzat pozitív támogató hozzáállását, amit akkor kapott a megyei tanács, amikor arra nagyon szüksége volt, és egy együttműködési ajánlatot tett a helyi tanács felé, hasonlót, mint amilyen létezik a Mmegyei tanács ás a gyergyóremetei önkormányzat között.
„Vissza fogunk jönni a községbe, és sokat fogunk önökkel beszélgetni a beruházással és a hulladékgazdálkodási projekttel kapcsolatban, hiszen meggyőződésem, hogy csak párbeszéddel lehet kezelni a problémákat” – zárta mondandóját a tanácselnök.
A fórumot megelőzően a megyei önkormányzat zöld karavánja egész napos tájékoztató körutat tartott a szelektív hulladékgyűjtés és a komposztálás fontosságéról, hasznáról a helység különböző pontjain, az iskolákban valamint a fórumot megelőzően a művelődési ház előtt.
(X)
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!