
Fotó: Barabás Hajnal
Nagy volt a sürgés-forgás szombaton a csíkszeredai központi parkban. Idén is, mint minden évben, rengeteg embert vonzott a városnapok részeként megszervezett Pityókafesztivál. A 15. alkalommal megrendezett főzőversenyen ezúttal kereken ötven csapat vett részt, és noha többségük visszatérő versenyző, közülük több mint tíz csapat először nevezett be a gasztronómiai vetélkedőbe.
2015. augusztus 01., 18:112015. augusztus 01., 18:11
2015. augusztus 02., 12:342015. augusztus 02., 12:34
Megtelt a központi park készülődő versenyzőkkel szombaton reggel, a számukra felállított sátraknál fogtak hozzá a Pityókafesztiválra tervezett pityókás finomságaik elkészítéséhez. A résztvevő csapatoknak nemcsak arra terjedt ki a figyelmük, hogy találó, ötletes elnevezést adjanak ételeiknek, hanem arra is, hogy szakmájuknak, foglalkozásuknak, érdeklődési körüknek megfelelő elemeket, díszítő tárgyakat helyezzenek ki sátrukba, annak közelébe. Így nem csoda, ha például a csíkszeredai vasüzlet csapata csavaros gulyást készített, illetve az sem, ha egy építkezési cég csapata téglákat, munkavédelmi sisakot használt sátra egyedivé tételéhez.
Kicsiket és nagyokat vonzottak a fegyverek
Egyike volt a legnépszerűbb csapatoknak a SAS Airsoft Team, ugyanis sátruknál az eredeti lőfegyverekhez megtévesztően hasonlító, egyébként nem halálos fegyvereket lehetett kipróbálni. „Gyermekek, szüleik, sőt még idős emberek is jöttek megnézni, kézbe venni a fegyvereket. Az idősebbek elmesélték, hogy milyen volt, amikor katonák voltak, milyen fegyvereket használtak” – mesélte Bogdán László, a SAS Airsoft Team koordinátora. Mint mondta, már két éve megfogalmazódott bennük, hogy részt szeretnének venni a Pityókafesztiválon, végül idén sikerült eljönniük első alkalommal. „Népszerűsíteni szeretnénk azt a sportot, amit űzünk néhány éve, az Airsoft játékot, ez hasonlít a Paintballhoz, azzal a különbséggel, hogy festék helyett, hat milliméteres műanyaggolyókkal lövöldözzük egymást, a legszebb ebben a sportban, hogy csapatjáték, és bármennyien játszhatják” – magyarázta Bogdán. Üstjükben egyébként a székely közlegény tokánya rotyogott.
Vissza a hagyományokhoz
Sütőharangban párolt pityóka disznóhússal, kőre-leppenccsel tálalva – ezzel a régi, hagyományos módszerrel készült magyar étekkel készült a Pityókafesztivál zsürije elé állni a Csíki Vállalkozók Egyesülete. Vitos László, az egyesület képviselőjeként mutatta be az agyagból készült sütőharangot, amelyhez hasonló edényben, régen elődeink készítették ételeiket. „Benne két órán át kell párolni a pityókát, de ezzel a módszerrel csodálatosan finom ízvilágot fedezhetünk fel” – tudtuk meg. A kőre-leppencset pedig felforrósított kövön sütötték meg, amely részben lisztből és tojásból álló palacsintaszerű étel.
Megráz-lak sátor először a Pityókafesztiválon
Munkafrontot állított fel sátra körül az Electrica Rt. helyi csapata, a Rázó-sokk. „Pityókástokányt készítünk, van benne ugyanis a hús mellett pityóka is, de csak ízesítésként” – tréfálkozott Antal Imre, a csapat vezetője, az áramszolgáltató Hargita megyei kirendeltségének új vezérigazgatója. Mint mesélte, először vesznek részt a Pityókafesztiválon. „Az a lényeg, hogy együtt vagyunk, jól érezzük magunkat, azért jöttünk, hogy részt vegyünk, egyfajta csapatépítő tréningként fogjuk fel” – mondta. Majd hozzátette: „mostantól kezdve nyitottak vagyunk, nem akarunk olyan intézmény lenni, aki elbújik, hanem a problémákat szeretnénk megoldani, nyíltan megbeszélni”.
Ötven csapat főzött
Mint György Piroskától, a Pityókafesztivál szervezőjétől megtudtuk, idén 52 csapat nevezett be, de végül 50-en méretkeztek meg a főzőversenyen, közel ugyanannyian, mint tavaly. „Sok az új csapat is, hiszen több mint tízen első alkalommal vettek részt a Pityókafesztiválon. Annak is örvendünk, hogy számos cég nevezett be, úgy látjuk egyfajta csapatépítő tréningnek is megfelel ez a fesztivál. Összességében jó a hangulat van, a résztvevők jól érzik magukat” – osztotta meg portálunkkal a szervező. Tőle tudjuk, hogy újdonságként idén a tombolából befolyó összeget az Authelp Egyesületnek ajánlják fel, akik a városnapok ideje alatt jótékonysági gyűjtést tartanak. A központi park színpadán a szórakoztatásról többnyire néptáncsoportok, népi együttesek gondoskodtak.
Az idei nyertesek
Idén is a megszokott módon két kategóriában osztottak ki díjakat. Sült kategóriában első helyen a Csíkszeredai Konfekciók csapata végzett, pityókás, sajtos fasírtjukkal, második helyet a Friss csapata nyert friss fészekpityóka extrákkal nevű ételükkel, harmadik helyezést pedig a Boszorkánykonyha ért el a Boszipirog olajban sütve készítményükkel. Főző kategóriában az aranyérmet a Csíki Vállalkozók Egyesületének csapata vitte el a jurtás párolt csíki pityóka különlegességével, második helyezést a Kerekecske Gombocska csapata ért el, ők rongyos pityókástokányt készítettek, a harmadik helyen pedig a rázós tokányukkal a Rázó-sokk csapata végzett. Különdíjat a Harmopan csapata kapott, a hűségkupát pedig a Phoenix csapata érdemelt ki, hiszen tíz alkalommal volt jelen a Pityókafesztiválon.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
szóljon hozzá!