
Fotó: Veres Nándor
Már javában zajlanak a Falu a városban című rendezvény előkészületei: a csíkszeredai dendrológiai parkban vidéki környezetet alakítanak ki, hogy a hétvégén minden falusi gazdálkodási formát megtekinthessenek, kipróbálhassanak az érdeklődők.
2013. szeptember 26., 18:332013. szeptember 26., 18:33
2013. szeptember 26., 20:002013. szeptember 26., 20:00
Csíkszeredában a hétvégén bárki betekintést nyerhet a falusi élet rejtelmeibe. A 7hatar.ro portál, a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete, valamint Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által szervezett Falu a városban című rendezvény helyszíne az úgynevezett dendrológiai park lesz, ahol csütörtökön kezdődtek az előkészületek. Már messziről hirdetik a szombati és vasárnapi rendezvényt az épülő karámok, a kiállításra került hatalmas gépek és a termékvásárhoz felállított sátrak is.
Mihály László, a 7határ internetes portál főszerkesztője elmondta, igaz, hogy a mai városiaknak még megvan a kapcsolatuk a faluval – család, barát, rokonok révén –, azonban egy adott falusi gazdaságban nem lehet minden gazdálkodási formát kipróbálni. Ezért a két nap alatt az állattenyésztés és növénytermesztés minden formáját megpróbálják közelebb hozni, bemutatni az érdeklődőknek.
A reggel kilenctől délután hat óráig tartó program alatt lehetőség lesz megtekinteni a búza útját, ahogyan a szemekből kenyér lesz. A vállalkozó kedvűek kipróbálhatják a szénacsinálást, amely során gazdálkodó ember magyarázza majd a boglyarakás fortélyait. A háziállatokat – szarvasmarhákat, juhokat, húskecskéket, disznókat, szárnyasokat – nemcsak megtekinteni, megülni, simogatni lehet, hanem kipróbálható lesz a tehénfejés, a disznóetetés és a sajtkészítés is. Emellett lesz veterántraktor-kiállítás, a kialakított pályán bárki kipróbálhatja egy 220 lóerős traktor vezetését. A hagyományos termékvásáron csupán helyi termelők áruit szerezhetik be a falusi ízek kipróbálására vágyók – foglalta össze a szervező.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!