
Fotó: Kristó Róbert
Zenés, sportos programokkal készültek a helybéliek számára a csíkdánfalvi, valamint a csíkkozmási falunapokon. Mindkét csíkszéki község ezen a hétvégén ünnepel.
2015. július 31., 11:502015. július 31., 11:50
Bőjte Csongor Ernő, Csíkdánfalva polgármestere elmondta, idén is a megszokott módon szervezték meg a falunapokat, a programok közül pedig a szombaton 12 órától kezdődő Felcsíki Fúvószenekarok Találkozóját emelte ki. Mint megtudtuk, hét felcsíki, illetve egy vendég zenekar fog fellépni Zágonból.
A falunapok helyszíne idén is Dugásfürdő lesz, július 31-én, ma este 10 órától Arnold Bowman lemezlovas bulija hangolja rá a fiatalokat a hétvégi ünnepségre. Szombaton délelőtt sportversenyek lesznek, majd a felcsíki fúvósok előadását követően, délután négy órától az V-VIII. osztályos tanulók számára Ki tud többet Csíkdánfalváról címmel vetélkedőt tartanak. Ezután ügyességi vetélkedőn és erőpróbán vehetnek részt a helyiek, este a Horvát ikrek: Tünde és Anita, valamint Orbán Szabina szórakoztatja a közönséget. Szabó Zoltán énekes koncertje és utána Sláger-buli zárja a szombati programot. Vasárnap reggel 7 órától hagyományos fúvós ébresztő lesz, 10.30-tól pedig ünnepi szentmise, amelyet ünnepélyes felvonulás követi Dugásfürdőre népviseletben. Itt több néptáncos együttes mutatja be műsorát a színpadon. Este hattól György Botond humorista lép fel, majd Holló Piroska koncertje hallgatható meg. Este fél tíztől lép színpadra az Open Stage – Székelylend, amelyet Szabó Ádám műsora követ. Tábortűzzel zárulnak a falunapok. Az esemény részletes programja a danfalva.ro oldalon is elérhető.
Falunapok megemlékezéssel
Csíkkozmáson szintén ünnepelnek a hétvégén, ezúttal a tizenötödik Csíkkozmási Falunapokat tartják. Szombaton 10 órától a helyi sportpályán főzőversenyt szerveznek, 12 órától pedig fogathajtó versenyen vehetnek részt a falubeliek. Ezután sportprogramok következnek, este kilenc órától pedig bált tartanak a helyi kultúrházban. Vasárnap reggel hat órától a Tuzson János fúvósegylet ébreszti a falut, fél tizenegytől pedig ünnepi szentmisét tartanak. Az 1848-1849-es magyar szabadságharc nyergestetői csatájának 166. évfordulója tiszteletére a megemlékező ünnepséget a Nyerges-tetőn tartják délután három órai kezdettel. Este kilenctől a Templomtéren helyi zenészek, néptáncegyüttesek lépnek fel, tíz órától pedig tábortűzzel zárul a rendezvény.
Képalá: Ünnepel Csíkdánfalva a hétvégén
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
szóljon hozzá!