Falunapi forgatag Dánfalván

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Míg a fiatalabbak sportvetélkedőkön, ügyességi versenyeken bizonyíthatják tudásukat, addig az idősebbek a kulturális programokon kapcsolódhatnak ki a hétvégi csíkdánfalvi falunapok keretében.

Szabó Kamilla-Mária

2014. július 31., 16:252014. július 31., 16:25

2014. július 31., 16:492014. július 31., 16:49

Háromnapos programmal várják Csíkdánfalvára a kikapcsolódni vágyókat a hétvégére. Péntek este nyolc órától dánfalvi amatőr jégkorongmérkőzést tekinthetnek meg a hoki iránt érdeklődők a Felcsíki Műjégpályán. Szombaton tíz órától minifoci-bajnokság kezdődik, tizenegy és tizenhat óra között  pingpongbajnokság, úszó- és ügyességi versenyek zajlanak. Eközben három órától iskolai vetélkedőre kerül sor, ahol kiderül, ki tud többet Csíkdánfalváról. Öt órától az Y Faktor elnevezésű tehetségkutatón bizonyíthatják ügyességüket az erre vállalkozók. Este kilenctől a Szomszédnéni Produkciós Iroda humorestjét tekinthetik meg a nevetni vágyók, utána pedig slágerekre bulizhatnak a táncos kedvűek.  

Ünnep Dugásfürdőn

Vasárnap reggel hét órakor fúvószenekar ébreszti a falu népét, fél tizenegytől pedig ünnepi szentmisére várják a híveket. Tizenkét órakor népviseletbe öltözve, fúvósok kíséretében indulnak az ünneplők a dánfalvi Dugás borvízfürdőhöz, ahol egy órakor kezdődik az ünnepi köszöntő, majd fellép a solti fúvószenekar. Két órától kezdetét veszi a harmadik alkalommal megszervezett néptánctalálkozó, utána tűzoltó-bemutatót tekinthetnek meg a jelenlevők. Négy órától fellép a csíkdánfalvi katonakórus, majd a helyi fúvós- és vonószenekar. Fél héttől könnyűzenei koncerteken lehet részt venni, majd utcabálon, a programsorozat az esti tábortűzzel zárul.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés