
Fotó: Veres Nándor
Hiába szállította az Eco-Csík Kft. a befogott kóbor kutyákat a csíktaplocai menhelyre, a létesítmény telítettsége miatt előfordult, hogy nem tudták befogadni a négylábúakat. Megtörtént az is, hogy a kutyákat, miután összegyűjtötték, a menhely előtt kellett hagyják a megbízott cég alkalmazottai. Szigorították a vonatkozó törvényt, emiatt is kevesebb a hely – írja keddi címlaptörténetében a Csíki Hírlap.
2015. október 06., 10:262015. október 06., 10:26
2015. október 06., 12:542015. október 06., 12:54
Újabb kóbor kutyákra figyelhettek fel a csíkszeredaiak az utóbbi napokban, amint szukák tüzelése miatt falkába verődve rótták a város utcáit, vagy ellustulva pihentek a zöldövezetekben. Pál Tamás, a gazdátlan ebek összegyűjtésével megbízott Eco-Csík Kft. igazgatója megkeresésünkre elmondta, tudnak róluk, és már be is fogtak közülük néhányat. Szeptemberben például 30 kóbor ebet szállítottak a csíktaplocai kutyamenhelyre. „Az a baj, hogy a kutyamenhely nem fogadta a kutyákat, így kénytelenek voltunk előtte hagyni őket” – számolt be a problémáról az igazgató.
Buslig Johanna, a kutyamenhelyet működtető Pro Animalia Alapítvány kapcsolattartója elmondta, valóban előfordult, hogy nem tudtak kutyákat fogadni, egyrészt mert tele a menhely, másrészt a parvovírus-járvány miatt. A nyár folyamán két kutya pusztult el ebben a bélgyulladásos betegségben, ráadásul a héten a járvány újra felütötte a fejét, bár nem tűnik olyan súlyosnak, mint pár hónapja. Átlagosan havonta 30 kutyát szállít a menhelyre az Eco-Csík Kft. Múlt hónapban például 50 kutyát kaptak, ebből 20-at, többnyire kutyakölyköket, a lakóktól. Jelenleg 345 kutyát tartanak el, korábban 400-nál több kutya is volt a menhelyen, azonban amióta szigorították az állatvédelmi törvényt, át kellett alakítaniuk a kenneleket, így kevesebb kutya fér.
Korábban már írtunk arról, hogy a kóbor ebeket kezdetben karanténba helyezik, és két hét után kerülhetnek csak a menhelyre, miután állatorvosi kezelésen estek át és ivartalanították őket. A telítettség miatt azonban a karanténban lévő kutyákat már nem tudják áthelyezni a menhelyre. „Nem volt, ahová, megtelt. Nemrég ugyan elszállítottak 31 kutyát, csakhogy inkább kutyakölyköket, így nem sok felnőtt eb számára szabadult fel hely” – vázolta a helyzetet Buslig.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!