
Fotó: Veres Nándor
Új kísérőlevelek, rajtuk egy online rendszer által generált, meghatározott időtartamra érvényes kóddal, táblagépre, okostelefonra telepített alkalmazást használó erdészek – ezek mind az erdőkben kitermelt faanyag útját nyomon követő új rendszer elemei, amely október 8-tól kötelező érvényűvé válik. Vannak még akadályok, a rendszer működéséhez szükséges térerő sem áll rendelkezésre mindenütt.
2014. október 01., 10:182014. október 01., 10:18
Több megyében már korábban tesztelték a törvénytelen fakitermelés hatékony visszaszorítását célzó új rendszert, amelynek használatát a csíki erdészek is ismerik, és eszköztárukban a táblagépek is megtalálhatók.
Az Európai Unió által korábban a fakitermelésre, -szállításra és -feldolgozásra elfogadott szabályzat gyakorlati alkalmazását teszi lehetővé az idei 470-es, végrehajtási utasításokat tartalmazó kormányhatározat, amely október 8-tól hatályos, illetve a SUMAL nevet viselő integrált nyilvántartási rendszer, utóbbit már szeptember 21. óta használják. A rendszer használata kötelező az erdészeti hivatalok, valamint vállalkozások számára, amelyek faanyagot termelnek ki, dolgoznak fel, raktároznak vagy forgalmaznak.
Egyedi kódokat generál a rendszer
A felhasználók okostelefonra vagy táblagépre telepíthető, Android és Windows operációs rendszereken futó, ingyenes Wood Tracking alkalmazás használatával léphetnek be a programba, amely azonnal generál számukra egy, az adott szállítmányra vonatkozó egyedi kódot. Ebben meg lesz határozva, hogy mikor és hová indult a szállítmány, a kód távolságtól függően különböző időszakokra érvényes: 6 óra 50 kilométeres távolságon belül, 100 kilométernél 12 óra, 200 kilométernél pedig 24 óra. Minden faanyag, amely nem kerül be a SUMAL-rendszerbe, törvénytelen eredetűnek minősül, és elkobozzák, kivételt képeznek a díszcserjék, díszfák, karácsonyfák, facsemeték. A szállítmányok címzettjeinek is ellenőrizniük kell a faanyag átvétele előtt a rendszer által kiadott kód hitelességét. A kihágásokat elkövetők jelentős, akár 20 ezer lejig terjedő bírsággal sújthatók. Az új jogszabály miatt új típusú kísérőlevelek kerülnek forgalomba.
Tesztidőszak tapasztalatokkal
Virgil Palade, a Brassói Területi Erdészeti Felügyelőség szóvivője kérdésünkre azt mondta, a körzetükhöz tartozó öt megye közül Kovászna és Brassó megyékben tesztelték az új rendszert, ennek eredményeiről a napokban tartanak kiértékelőt. Az ország több megyéjében tesztidőszak alatt gyűjtött tapasztalatok alapján viszont már kisebb módosításokra volt szükség a 470-es kormányhatározatban és a vonatkozó miniszteri rendeletben, ami a gyakorlati alkalmazást illeti. Kifejtette, az országos lefedettségű, integrált rendszer, amelynek fejlesztése folyamatban van, lehetővé teszi az erdőterületek nyilvántartását, és a kitermelés GPS-koordinátáinak alapján generálja a szállítmányokra vonatkozó kódot.
A szóvivő szerint az új rendszer működését az ilyen típusú fejlesztésekre kevésbé fogékony, a szükséges műszaki ismeretekkel nem rendelkező emberek is megnehezíthetik, akiknek ezt használniuk kell. „Mint minden újításnál, itt is vannak nehézségek, ellenkezés, de bízunk benne, hogy ezeken túl lehet lépni” – mondta Palade.
Hiányos térerő, mint probléma
A Csíki Magánerdészetnél is tesztelés alatt van az új rendszer, az erdészek megkapták a szükséges alkalmazást tartalmazó táblagépeket. Májer Emese, az erdészeti hivatal vezetője szerint az erdészek számára nem jelent gondot az alkalmazás használata, viszont Egerszék környékén nincs semmilyen térerő a mobiltelefonok számára, ezért ott a helyszínen nem generálható a kísérőlevélhez szükséges kód. Ez csak úgy lehetséges, ha az erdész mintegy 20 kilométert autózik Csíkszentmárton irányába, ahol már elérhető a mobilhálózat. Az ügyben tárgyaltak a Vodafone mobilszolgáltatóval, amellyel szerződést kötöttek, és ígéretet is kaptak egy átjátszó antenna telepítésére – tájékoztatott Májer Emese.
Emelkedtek a költségek
A Csíki Magánerdészet számára mintegy 50 százalékkal emelkedtek a hivatali mobiltelefonköltségek az új rendszer bevezetésével, mivel internet-hozzáférést is kell biztosítani, az új kísérőleveleket tartalmazó számlatömbök pedig az eddigi 50 helyett 70 lejbe kerülnek. A hivatal vezetője szerint az is ezután derül ki, hogy az érintőképernyős eszközök megfelelően működnek vagy sem a téli hidegben. A SUMAL-rendszer hatékonyságát, ami a törvénytelenségek visszaszorítását illeti, csak az ellenőrzések megkezdése után lehet felmérni – vélekedett Májer Emese.
Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
szóljon hozzá!